A település 1466-ban jelenik meg oklevelekben, de feltételezhető, hogy a 12. század végén jött létre. Elképzelhető, hogy az első templom kisebb, román stílusú lehetett. A 14–15. században építették a ma is álló vártemplomot. Valamikor a 16. század második felében a falu lakóinak nagy része református hitre állt át, a templomot is elvették. A római hitben maradt Mikes grófi család patronálta a helybeli katolikusokat: többnyire ferences barátok tevékenykedtek udvarukban, és 1730-ban kápolnát is építettek ugyanitt. Ennek késő reneszánsz oltára került később a Székely Nemzeti Múzeumba. Egyházi szempontból a helybeli katolikus közösség a 16. század második felétől az imecsfalvi plébániához tartozott. Új templom építésére 1860-ban került sor, részben az udvari kápolna használhatatlan állapota, részben a katolikus hívek számbeli növekedése miatt. A gróf Mikes Benedek ajándékozta telken a grófi család, Haynald és Fogarasy erdélyi püspökök, valamint a helybeli, pávai és kovásznai hívek adományából épült mai templomot 1862-ben szentelték fel. 1990-ben bővítették. A plébániaépület szintén a Mikes család adománya volt, 1984–1990 között építették újra. 1922-től ismét önálló plébánia.
Zabolán született gróf Mikes János szombathelyi püspök (1876–1945).
Postal address:
527190 – Zăbala, nr. 474., jud. Covasna
Phone:
0267-375.091
On duty
Cantor: Benedek ElekPerpetual Eucharistic Adoration Date: november 20.
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families.
Cikk
If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!