1367-ből van adat a templomáról, ekkor Konrád volt a plébánosa, de temploma valószínűleg már jóval korábban is állt. A reformáció idején a katolikus lakosság részben református, részben pedig lutheránus lett. A település középkori temploma ma görögkeleti híveket szolgál. A katolikus egyház 1722-től újult meg ismét. 1752-ben kezdték meg a templom építését. 1778. június 21-én gróf Kolonits László, Erdély püspöke szentelte fel a zalatnai templomot Nepomuki Szent János tiszteletére. A templom hajója a 19. század elején romossá vált, ezért lebontották és újjáépítették. 1848. október 23-án felgyújtották a templomot. Két évig siralmas állapotban volt: fedélzet nélkül, csonka toronnyal és kormos falakkal. A templom helyreállítását csak 1851 tavaszán fejezték be, és még abban az évben Bodnár Lajos nagyági plébános, bányavidéki esperes benedikálta. Alabástrom főoltára az egykori gyulafehérvári trinitárius templomból került Zalatnára.
A régi plébánialak a templommal együtt leégett. Utána épült az új – szintén a templom mellé, amit a ’60-as évek elején lebontottak. A patak túloldalán fekvő telket választották az új plébánia helyének, mert az volt legközelebb a templomhoz. Mai napig is ott áll a zalatnai plébánia épülete. A plébánia eredetileg a bányavidéki esperesi kerülethez tartozott hosszú ideig, míg 1921-ben a hegyaljai esperesi kerülethez csatolták.
Postacím:
516100 – Zlatna, str. I. L. Caragiale, nr. 2., jud. Alba
Szolgálatot teljesít
Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák.
(Részlet a X./2025 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös Jubileumi Szentévünket bezárva a következő hét évben egészen a 2033-as rendkívüli szentévig, amikor a megváltásunk 2000. évét ünnepeljük, főegyházmegyénk a szentségeket választja egy-egy lelkipásztori év témájának.
(Részlet a X./2025 számú körlevélből)