Sajtóközlemény

2013. augusztus 30-án, pénteken Csíkszentdomokoson Márton Áron püspökre emlékezünk. Az ünnepség délelőtt tíz órakor kezdődik szentmisével, melyet Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök mutat be a jelen lévő papokkal közösen. Ezt követően a Községháza dísztermében vetített képes előadások hangzanak el Márton Áron püspök bérmaútjairól, a kortárs művészekkel való kapcsolatáról, a szülőfalujában élő emlékekről. Ugyanitt egy gyulafehérvári diakónus bemutatja az érseki levéltárban található gazdag Márton Áron fénykép-hagyatékot, és részletek hallhatók a Mária Rádió által gyűjtött kortársi visszaemlékezésekből is. A rendezvény végeztével lehetőség nyílik meglátogatni a helyi Márton Áron Múzeumot.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt, hogy emlékezzünk együtt Márton Áron püspökre, és tanuljunk életpéldájából.

A szervezők  tisztelettel kérnek minden egyéni látogatót és zarándokcsoportot, hogy aki (szerény) büféebédet igényel, az részvételi szándékát jelezze a 0741-484.716 (Lázár Csilla), illetve a  0753-990.667 (Sándor Edit) telefonszámokon vagy a martonaronmuzeum@martonaronmuzeum.ro e-mail címen legkésőbb augusztus 15-ig. Ugyanitt bővebb tájékoztatás is igényelhető.

*   *   *

Megemlékezés és konferencia
2013. augusztus 30., péntek

(letöltés)
 

 

10.00 Szentmise. Főcelebrál és homíliát mond: Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek

 

II. Márton Áron konferencia

 

12.00 A résztvevők köszöntése (Lázár Csilla)

12.10 Márton Áron püspök bérmaútjai (Czikó László plébános)

12.40 Márton Áron az udvarhelyszéki Domus Historiákban (Mihály János történész)

13.10 Mitikus emlékek Márton Áron életrajzához (Balázs Lajos néprajzkutató)

13.40 Büféebéd

14.40 Márton Áron kapcsolata a kortárs művészekkel (Hegedűs Enikő művészettörténész)

15.10 Szóbeli történelem: Kortársak hanganyagra rögzített emlékei Márton Áron püspökről (Ferencz Kornélia, a Mária Rádió önkéntese)

15.40 A Márton Áron püspöksége idejében készült, az Érsekségi és Káptalani Levéltárban található archív fotóanyag rendszerezéséről és digitalizálásáról (Gál Hunor diakónus)

16.10 Kérdések az előadókhoz, hozzászólások az előadásokhoz

16.30 A csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum meglátogatása (Tárlatvezetés: Lázár Csilla és Sándor Edit)

*   *   *

Kapcsolódó írások:

A szekelyhon.ro írása augusztus 27-én

A szekelyhon.ro írása augusztus 28-án

A transindex.ro cikke

Márton Áron kezdőoldal

Aktuális: hírek, események

Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös Jubileumi Szentévünket bezárva a következő hét évben egészen a 2033-as rendkívüli szentévig, amikor a megváltásunk 2000. évét ünnepeljük, főegyházmegyénk a szentségeket választja egy-egy lelkipásztori év témájának. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)