Románia történelmi vízválasztóhoz érkezett. A megismételt államelnök-választás kimenetele hosszú távon befolyásolja a demokratikus jogállami keretek és a társadalmi állapotok alakulását, a vallásszabadság és a közösségi jogok érvényesülését, valamint az ország nemzetközi irányultságát. 

Az államelnöki választás első fordulója nyomán kialakult helyzettel szemben nem lehetünk közömbösek.

Egyházaink híveit arra kérjük, hogy 2025. május 18-án hiánytalanul vegyenek részt a második választási fordulóban és szavazatukkal támogassák azt az államelnökjelöltet, aki figyelembe veszi minden állampolgár – így a mi közösségünk – jogait, értékeit, és hozzájárul a békés együttéléshez.Azt, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására, a társadalmi élet fejlődésének és az államigazgatás hatékonyságának elősegítésére, Románia európai úton való megtartásának biztosítására.

Teljes létszámban vegyünk részt az államelnökválasztás második fordulóján: az erdélyi magyar nemzeti közösség jövője szempontjából és egyházaink zavartalan működéséhez, akárcsak a román testvéreinkkel és más nemzetű polgártársainkkal való békés és egyenrangú együttélés érdekében ez létfontosságú.

2025. május 8.

Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye: Kovács Gergely érsek s. k.

Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye: Böcskei László püspök s. k.

Szatmári Római Katolikus Egyházmegye: Schönberger Jenő püspök s. k.

Temesvári Római Katolikus Egyházmegye: Pál József Csaba püspök s. k.

Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház: Adorjáni Dezső Zoltán püspök s. k.

Erdélyi Református Egyházkerület: Kolumbán Vilmos József püspök s. k.

Királyhágómelléki Református Egyházkerület: Bogdán Szabolcs János püspök s. k.

Magyar Unitárius Egyház: Kovács István püspök s. k.

Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös Jubileumi Szentévünket bezárva a következő hét évben egészen a 2033-as rendkívüli szentévig, amikor a megváltásunk 2000. évét ünnepeljük, főegyházmegyénk a szentségeket választja egy-egy lelkipásztori év témájának. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)