Resurrexit 2015

A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség (FIF) ének-zene csoportjainak felelős munkatársai április 24–25-én megszervezték a Gyulafehérvári Főegyházmegye plébániai ének-zene csoportjainak találkozóját. Az idei rendezvény megújult formában jelentkezett és a Resurrexit – missziós zeneműhely és koncert nevet kapta.

Tizenhárom zenecsoport és együttes, több mint száz ifjú zenész és énekes szakemberek segítségével készült fel és állt színpadra a koncert keretében, szombat este 7 órától. A csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium dísztermében felállított nagy színpadon népes kórus, sok hangszer, szebbnél szebb ifjúsági énekek, gregorián dallamok, taps és tánc segítségével dicsérték a Feltámadottat.

A koncertet hirdető jelszavak: örömzene, szolgálat, dicséret, csak részben tudják visszaadni azt, amit a résztvevők és nézők átélhettek. A szervezők hálásak Istennek és szívből köszönik a Renewal Ministries evangelizációs szolgálat támogatását. (www.fif.ma)

Az örömhír még mindig tart

A Resurrexit ebben az évben a „…hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz” mottót próbálta megvilágítani a különböző programpontok segítségével.

A rendezvény két főbb részre oszlott. Az első a Resurrexit – missziós zeneműhely a Gyulafehérvári Főegyházmegyében zenecsoportoknak szólt, amelynek célja az ismerkedés és kapcsolatteremtés volt. Péntek délután 13 zenecsoport, énekkar és zenekar mutatkozott be egymásnak sajátos stílusban. Volt, aki a táncot, volt, aki a mesét, verset, éneket vagy videót választotta ki, hogy bemutatkozhasson a többi zenésznek. A pénteki nap egy magyarázott szentmisével zárult, amelyet Csont Ede nagytusnádi plébános celebrált, rávilágítva az eukarisztia, a hálaadás fontosságára és a szolgálat méltóságára. A szombati nap reggeli imádsággal indult, melyet egész délelőtt műhelymunkák követtek. Minden jelentkező adottságaihoz mérten választhatott hat zeneműhely között (billentyű, dob/ütőhangszerek, szóló/basszusgitár, ének/kórus, fúvós/vonós és gitár), ahol hivatásos zenészek hangolták őket össze egy nagy közös produkcióra. A Resurrexit második része a húsvéti koncert volt, ahol a zenecsoportok, vagyis 110 zenész egy csapatként lépett színpadra. Visszajelzések alapján állíthatjuk, hogy a program mindkét része elérte a célját, mégpedig a zenészek kapcsolatot teremtettek egymás között és megtapasztalták a szolgálat lényegét, a koncerten jelen levő közönség pedig lelkileg gazdagodhatott. (A Resurrexit szervezőcsapata)

 

(Forrás: Vasárnap 19/2015)

Kapcsolódó esemény:

Országos Katolikus Ifjúsági Találkozó

Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)