Az otthon gondozott, hátrányos helyzetű, szív- és érrendszeri betegek számára dolgozott ki programot a Gyulafehérvári Caritas és a Vodafone Románia Alapítvány – tudtuk meg szerdán a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban tartott sajtótájékoztatón.

A rászoruló idősek otthonukban EKG-vizsgálatot végezhetnek és vérnyomást mérhetnek, az adatokat pedig mobiltelefonra töltik és a készülék segítségével elküldhetik egy országos központba. A mérések eredményeit szakorvosok elemzik, ha gondot észlelnek, értesítik a Caritas ápolóit. Ugyanakkor az orvosok új kezelést javasolhatnak a betegek számára.

A Vodafone Románia Alapítvány részéről Adrian Spânu részletezte a mobilszolgáltató cég hozzájárulását. Tájékoztatott, hogy az EKG-vizsgálathoz szükséges mérőműszereket már kiosztották, a héten érkeznek a vérnyomásmérők. Azt is megjegyezte, hogy a telefon segítségével lebonyolítható orvosi gondozási akcióra eddig 300 ezer lejt, a Mobile for Good jótékonysági akcióra pedig összesen 1,3 millió eurót fordítottak.

Péter György, a Gyulafehérvári Caritas egészségügyi és szociális ágazatának igazgatója emlékeztetett, két éve indították – szintén a Vodafone Románia Alapítvánnyal – az Idősek távfelügyelete elnevezésű programjukat, amely kitűnően működik. Ennek keretében – Hargita, Kovászna, Maros, Szatmár és Iaşi megyében – 520 pánikgombos telefont juttattak egyedül élő, anyagi és egészségügyi gondokkal küszködő idős személyeknek.

Mint részletezte, nemcsak egyszerűen arról van szó, hogy a készüléket életveszély esetén használhatják, hanem lehetőséget biztosítottak a rászorulóknak arra, hogy  hozzátartozóikkal, valamint az otthoni ellátást végző gondozókkal is tudják tartani a kapcsolatot. Nagyon sokat jelent néhány barátságos szó a magányosan élő öregeknek – igazolta a szolgálat sikerességét a helyszínen levetített film is. A szociális szervezet otthoni gondozást bonyolító munkatársa, Györgyi Emőke kifejtette, eddig körülbelül húsz esetben mentett életet a pánikgomb, amelyet rosszullét esetén nyomnak meg a betegek.

Szőcs Lóránt, Krónika.ro, 2014.10.29.

Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)
Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)