Merre tartasz? – ezzel a kérdéssel gyakran találkozhat az ember. Most azokhoz intézik a szervezők, akik egyházi házasságot kötöttek, majd valamilyen okból elváltak, később polgárilag újraházasodtak. Az egyház őket szólítja meg, hogy ne érezzék kirekesztettnek magukat. A meghívás a március 12-i lelkinapra szól.

Keresztes Zoltán plébános házigazdaként nyilatkozott a nem szokványos eseményről. Elmondta, a lelkinap célja feltárni a válás keresztény szempontjait, beszélni arról, hogy milyen elsősegély lehetséges, és mik az egyházjogi akadályok. „Nagyon fontos az új lendület, lelkesedés, bátorítás nyújtása egymás számára. Életünk és kapcsolataink építőkockáit kell újrarendezni, nem utolsó szempont a hely és szerep megtalálása az egyházban.”
A találkozó kezdeményezésére hatással volt Ferenc pápának a családról szóló katekézisében tett kijelentése, hogy az elvált és polgárilag újraházasodott hívők nem részesülhetnek ugyan a szentségekben, viszont „… szükség van a szerető és figyelmes befogadásra, szeretetben és igazságban fordulni azon megkereszteltek felé, akik a szentségi házasságuk kudarca után új együttélést kezdtek; valójában ezek az emberek egyáltalán nincsenek kiközösítve, tehát nem szabad őket így kezelni: ők az egyház részét alkotják.” 

A pápa szavait idézve a gyergyószentmiklósi plébános hozzáfűzte: „ a szentatya arra is kitért, hogy az Irgalmasság szent évében szerető figyelmességgel tekintsünk az ilyen állapotba került embertársainkra, szeretetünkkel, imáinkkal kísérjük életüket, legyünk gyógyír sebeikre. Ezen a felhíváson – de nem csak – felbuzdulva várjuk az elváltakat és újraházasodottakat az Élet – kapcsok, avagy Merre tartasz? mottójú lelkinapra március 12-én, szombaton délelőtt 10-re a gyergyószentmiklósi Szent István Plébánia nagytermébe.”

Balázs Katalin 

Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)