Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága Márton Áron Emlékévet hirdetett a 2016-os évre. A kezdeményezéshez csatlakozott Hargita Megye Tanácsa is, egész évben szerveznek majd a nagy püspök emlékéhez méltó rendezvényeket a megyei tanács alintézményei, többek között a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, a Hargita Kiadóhivatal, emellett a Pro Patria Egyesület, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Márton Áron Gimnázium. Az első ünnepi alkalom a püspökké szentelés 77. évfordulója: február 12-én Csíkszeredában emléknapot tartanak, amely az emlékév nyitórendezvénye is lesz. Az emléknap ünnepi szentmisével, majd és a Szentegyházi Gyermekfilharmónia hangversenyével kezdődik a csíksomlyói kegytemplomban de. fél 11-kor. A szentmise főcelebránsa Jakubinyi György érsek lesz. Ugyanzanap délután 5 órakor kiállítást nyitnak meg Márton Áron életéről a Márton Áron Főgimnázium MAGház klubtermében. A kiállítást Tamás József segédpüspök nyitja meg, a kiállítást Lázár Csilla, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum igazgatója ismerteti, köszöntőt mond Gaal Gergely, a Márton Áron Emlékév Programbizottság elnöke. Ezt követően fél hattól ünnepi emlékműsor kezdődik a főgimnázium dísztermében, amelyen fellép az iskola kórusa, Vrencsán Anita népdalénekes, Bilibók Attila színművész, Györfi Erzsébet és Molnár Anna énekes.

Az ünnepséget szervező Hargita megyei tanács elnöke, Borboly Csaba egy február 2-i közleményben elmondta: az idén 120 éve született Márton Áron nevének hallatára a székelyföldi magyarokban hevesebben dobban a szív, de Erdély nagy püspöke az erdélyi, hanem az anyaországi magyarok számára jelent sokat, ott is tisztelettel tekintenek a nagy püspökre, s ezt a tiszteletet juttatták kifejezésre akkor, amikor Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága Márton Áron-emlékévet hirdetett, amelybe Hargita Megye Tanácsa örömmel kapcsolódott be.

(Vasárnap)

Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)