Jubileumi zarándoklat Gyulafehérvárra, október 4.
Plerinaj jubiliar la Alba Iulia, 4 octombrie
Jubiläumspilgerreise von Alba Iulia, 4. Oktober
 
Kedves Barátaink!
 
A Gyulafehérvári Caritas 25 éve végzi munkáját Erdély-szerte – reményeink szerint úgy, ahogyan 1947-ben boldog emlékű Márton Áron püspök elképzelte, és dr. Jakab Antal 1990-ben, a rendszerváltás után első intézkedései között elrendelte.
 
Az Egyház útja az ember, mondja Szent II. János Pál pápa Redemptor Hominis enciklikájában, és az világos mindannyiunk számára, hogy Egyházunk hármas küldetése között meghatározó módon ott van a felebaráti szeretet gyakorlása. Ez a gyakorlat nem jelent egyebet, mint hogy az embert, bármilyen helyzetben és életkörülményben legyen, teremtettségének méltóságában közelítjük meg. Ezt nevezzük mi Emberségnek, és ezen az úton igyekezünk járni immár 25 esztendeje.
 
 
Negyedszázados évfordulónkra szeretnénk emlékezni október 4-én, egy közös zarándoklattal  a gyulafehérvári Szent Mihály székesegyházban, Főegyházmegyénk központi helyszínén. Nagyméltóságú és Főtisztelendő Dr. Jakubinyi György érsek úr által celebrált, 11 órától kezdődő ünnepi szentmisére szeretettel hívunk mindenkit. Zarándokoljon és ünnepeljen velünk, mondjunk köszönetet a múltért és kérjük a jó Isten áldását a következő időszakra.
 
dr. Márton András                                                    Sajgó Balázs
igazgató                                                                  lelki igazgató
 
 
A programból:
 
11 óra: hálaadó szentmise,
13-16 óra között: szabad program az érseki palota udvarában:
- lehetőség a találkozásra, beszélgetésre, kiállítás/filmek megtekintésére a Caritas életéből,
- meglátogatható a székesegyházi kripta, a Márton Áron lakosztály, kápolna, fejedelmi terem, kert, egyházművészeti múzeum, teológia,
- szeretetlakoma: meleg étel, péksütemény, kávé és misebor kóstoló,
- emléktárgyak asztala, ahol adomány fejében erre az alkalomra készült tárgyak vásárolhatók.
16 óra: a program vége, hazautazás (a szervezett autóbuszokkal érkezőknek)
 
Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)