ADVENTI LÁMPÁS (Fénygyújtó gondolatok napról napra)

2021. december 6, hétfő

Dr. Kerekes László segédpüspök gondolatai

Nekünk, keresztényeknek sokszor az a bénaságunk, hogy nem éljük meg hitünket a maga teljességében, csak félénken, felszínesen, ímmel-ámmal, csak a sekrestyében vagyunk keresztények. Ha felismerjük, és gyógyulni akarunk ebből a betegségből, bűnből, szükségünk van Isten kegyelmére, gyógyítására. A béna fogta ágyát, és Istent magasztalva hazament. Ma is megtörténik ez a csodadolog velünk is, ha Isten közelébe kerülünk.

 

Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.