A csíkszentmiklósi egyházközség a 12. század végén, a 13. század elején jöhetett létre. Első említése a vatikáni levéltárban található, amely szerint 1332-ben és 1334-ben a község István nevű papja adózott a pápának. Ebben a korban épülhetett az első templom, román stílusban. A 15. században épült az a gótikus templom, amelyet 1777-ben bontottak le, de a tornya megmaradt, amely Endes Miklós történész szerint egyike a legnagyobb és legszebb csíki gótikus tornyoknak. A mai templom 1777 és 1784 között épült barokk stílusban. A csíki falvakat sokszor pusztították a Moldvából betörő tatár csapatok. Csíkszentmiklóssal kapcsolatban megemlíthetjük az 1694-es betörést. Midőn a tatárok rátörtek egy nemes lófő házára, Judit nevű lányuk karddal védte magát és kilenc tatárt levágott, míg végül ő is holtan rogyott össze a tatárok kardcsapásai alatt. A templom déli bejáratánál található az 1689-ben Brassóban öntött harang, amely 1992-ben elrepedt, de műemlékként őrzik. A csíkszentmiklósi egyházközség anyagi téren az 1700-as évektől az 1900-as évek elejéig élte fénykorát. A Gyimesek völgye nagyrészt hozzátartozott, a 18. század elejétől lassan benépesedik ez a terület: betelepülők, moldovai csángó magyarok, árendát fi zettek a területekért. A gyimesi vám, valamint a vesztegzár intézmény alkalmazottjai is bérlői voltak a szentmiklósi egyházközségnek. Így jelentős bevételre tehetett szert az egyházközség. A régi gazdasági jólétet mutatja a plébánia impozáns épülete és a templom nagy harangja, amely 1216 kg-jával Csík legnagyobb harangja. Csíkszentmiklós egyházközséghez tartozott Szépvíz 1901-ig.
Borzsova most is Csíkszentmiklós filiája. Borzsova neve szláv eredetű. A faluról az 1496-os jenőfalvi egyezség tesz először említést. Az 1567-es pápai regestrumban 28 kapuval szerepel. Először az Egri család emelt egy fakápolnát. A fakápolna helyébe a falu 1794 és 1821 között egy kőkápolnát épített. A mostani neogótikus szép templomot 1930 és 1940 között építették a hívek. Az 1848-as szabadságharcban kitűnt vitézségével a borzsovai születésű Balogh Ignác honvéd főhadnagy. A falu iskolája az ő nevét viseli.
Postacím:
537118 – Nicoleşti, nr. 96., jud. Harghita
Szolgálatot teljesít
Kántor: Balázs Lóránd-BotondÖrökös szentségimádási nap: április 30.
Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák.
(Részlet a X./2025 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös Jubileumi Szentévünket bezárva a következő hét évben egészen a 2033-as rendkívüli szentévig, amikor a megváltásunk 2000. évét ünnepeljük, főegyházmegyénk a szentségeket választja egy-egy lelkipásztori év témájának.
(Részlet a X./2025 számú körlevélből)