Szent Márton napja előtt búcsús előkészület segíti a hívek lelki ráhangolódását az ünnepre Csíkszentmártonban. A háromnapos előadássorozatot követően vasárnap az ünnepi szentmise keretében Tamás József segédpüspök a felújított templomot is megáldja.

A Szent Márton-napi búcsún a felújított templomot is megáldják

A falunapoktól függetlenül tartják meg Szent Márton napját november 10-én Csíkszentmártonban, amelyet háromnapos ünnepi programsorozat előz meg. „Két éven keresztül szépítgettük a templomunkat kívül-belül, ezért úgy gondoltuk, hogy a búcsú előtt legalább három napig szépítgessük a lelkünket is” – fogalmazta meg a rendezvény célját Vakaria Béla, a helyi plébános.

Csütörtökön fél öttől a hívek meghallgathatják Simon Kinga Katalin pszichológus A hit, mint erőforrás a keresztény családban  című előadását. Azt követően a hat órától kezdődő szentmisét Simó Gáspár tanár-spirituális mutatja be. Pénteken Sánta Pál lemhényi plébános tartja a délután öt órától kezdődő, lelki megújulásról szóló előadást, és celebrálja a hat órától kezdődő szentmisét. Szombaton délelőtt 10 órától Nóda Mózes egyetemi előadótanár A templom, mint a liturgia színhelye című előadását mutatja be. Délután hat órától szentmisén, valamint Szent Márton tiszteletére lámpás körmeneten vehetnek részt az ünneplők – foglalta össze a plébános. Hozzátette, vasárnap fél egytől, az ünnepi szertartás keretében Tamás József segédpüspök megáldja a felújított templomot.

Kömény Kamilla, Székelyhon.ro, 2013.11.06.

 

Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös Jubileumi Szentévünket bezárva a következő hét évben egészen a 2033-as rendkívüli szentévig, amikor a megváltásunk 2000. évét ünnepeljük, főegyházmegyénk a szentségeket választja egy-egy lelkipásztori év témájának. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)