Sokan járultak hozzá, hogy kívül-belül megújulhatott Pálpataka leányegyházközségének, Szencsednek a misézőhelye. A kilenc helyben lakó római katolikus kápolnájának korszerűsítéséről az Udvarhelyi Híradó már beszámolt. Ám a kész munka látványa számunkra is megható volt: a kivitelezőknek sikerült összeegyeztetniük a régit az újjal. Gyalogkapu, új kerítés, járda fogadja az érkezoő, ami mellé virágot is ültettek. Megújították és restauráltatták a berendezési tárgyakat, ugyanakkor új oltárnál mutathatták be a környékbeli papok a legszentebb áldozatot.

Vasárnap délután szentmise keretében Mátyás Károly székelyudvarhelyi főesperes-plébános kért áldást a megvalósításra, és a szépszámú együtt imádkozóval adott hálát azokért a jótevokért, akik fizikai munkával vagy imádsággal segítették azt. Kérve: szeressék Istent és embertársaikat, jelenlétükkel, imádságukkal, énekükkel töltsék meg a későbbiekben is a hegyek közti tisztáson álló szent hajlékot.

Bordi János szentszéki tanácsos, az anyaegyházközség plébánosa köszönetet mondott az adományozóknak, akik szívügyüknek tartják a szentegyház létét – nevüket kis emlékhely is megörökíti a tapasztott falú, frissen meszelt istenházában. Kiemelten említette a farkaslaki Fancsali Györgyöt és családját, a munkálatok levezetőit. Remélve: az anyagi és lelki áldozatok Isten nagyobb dicsőségére válnak.

Sokan léptek be az új kapun Jó Pásztor vasárnapján

(M. M.), Udvarhelyi Híradó, 2014. május 13.

Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.