Federico Lombardi csütörtöki sajtótájékoztatóján a szentté avatás részleteiről beszélt a világ minden tájáról érkezett újságíróknak. Szó esett a szombat esti imavirrasztásról, a vasárnapi szertartás menetéről és a résztvevő delegációkról.

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka Róma városa ünnepi imádsággal készül a szentté avatásra. A templomok éjszakája lesz – legalább 11 templomban imádkoznak különböző nyelveken a zarándokcsoportok. „Azt szerettük volna, hogy Róma városa, főleg a belvárosi templomok megnyitásával, spirituális fogadtatásban részesítse a zarándokokat, akik így betérhetnek imádkozni, fölkészülni lelkileg Isten szavának olvasásával. A www.duepapisanti.org honlapról letölthető a három előirányozott szöveg. Aki szentmisén szeretne részt venni, többféle rítusból választhat” – magyarázta a szentszéki szóvivő.

A sort a szombaton este 7 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a belvárosi Santa Maria in Montesanto-bazilikában, ahol 1904-ben pappá szentelték XXIII. Jánost.

Este kilenc órakor a többi templomban folytatódik az imavirrasztás olasz, angol, lengyel, portugál nyelvben, de lehetőség van francia arab nyelvű liturgia választására is.

A vasárnapi szentté avatási szertartás menetéről P. Federico Lombardi elmondta: reggel kilenc órakor kezdődik a Szent Péter téren az irgalmasság rózsafüzér elimádkozásával, amelyet a római egyházmegye kórusa kísér énekével. Ezután kerül sor a szentek litániájának elimádkozására. A Sixtus-kápolna kórusa mellett a krakkói filharmonikusok és a bergamói egyházmegyei énekkar is közreműködik a szentté avatási szertartáson.

Eddig 93 hivatalos küldöttség jelezte részvételi szándékát, köztük 24 állami vezető vagy koronás fő. A szentmisén legalább 150 bíboros és 1000 püspök koncelebrál majd. Az emeritus pápa jelenlétéről azonban nincs hivatalos előrejelzés – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

A pápával koncelebrál mintegy 130-150 bíboros és ezer püspök. A legközelebb a pápához római helynöke, Agostino Vallini bíboros és Stanisław Dziwisz krakkói bíboros áll majd, illetve a bergamói püspök, Francesco Beschi. A hívek áldoztatását a Szent Péter-téren és végig a Via della Conciliazionén 870 pap és diakónus végzi.

A szentté avatási rítusra közvetlenül a szertartás elején kerül sor: Angelo Amato bíboros, a Szentté avatási Kongregáció prefektusa átnyújtja a kérelmeket a pápának, majd a Szentatya az ünnepélyes formulával kiterjeszti az új szentek tiszteletét az egész világegyházra. Ezután az új szentek ereklyéinek bemutatása következik, hálaadás, majd a dicsőséggel (Glória) folytatódik a szentmise. Amint a nagy ünnepekkor szokásos, az evangéliumi szakasz görögül és latinul hangzik el.

Ami a jelenlévő személyiségeket illeti, P. Lombardi leszögezte: a Szentszék senkinek nem küldött külön meghívót, hanem közleményben tájékoztatott az eseményről, amelyre mindenkit szeretettel várnak. Ez igaz a kormánydelegációkra is, amelyekből 93 érkezik az egyes országokból és nemzetközi szervezetek részéről, Róműba érkezik továbbá 24 államfő, elnök, mintegy 35 különböző vallási, felekezeti csoport. Köztük vannak nagy számban ortodoxok, anglikánok, zsidók és muzulmánok. „Meglehetősen szabad a részvétel, mindenkit szeretettel várunk, aki szeretne jönni” – tette hozzá a szentszéki szóvivő.

Semmiféle hivatalos előrejelzés nincs azonban XVI. Benedek emeritus pápa jelenlétéről. „Benedek pápa meg van hívva, tudja, hogy várják. Mi tiszteletben tartjuk a szabadságát, életkorát és erőnlétét, ami alapján eldönti, hogy el tud-e jönni aznap. Ha eljön, mindannyian nagyon örülünk majd, ha pedig nem jön, akkor sincs jogunk csalódni, hiszen nem ígért senki semmit”.

Magyar Kurír

II. János Pál pápa és XXIII. János pápa szentté avatását vasárnap, 11 órától élőben közvetíti az m1 és Duna World.

2014. április 27., vasárnap 11 óra – Bonum TV (az MTVA hangtechnikai segítségével), kommentátor: Török Csaba teológus, az MKPK tévéreferense.

Kapcsolódó:

 

„Isten áldd meg a magyart! – II. János Pál pápa emlékezete” (Vatikáni Rádió)

XXIII. János pápa és a II. Vatikáni zsinat előkészületei - Roberto Tucci SJ kiadatlan naplójegyzetei tükrében – P. Szabó Ferenc SJ ismertetése (Vatikáni Rádió)

Különleges pillanatképek a két pápa életéből (mno.hu)

Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.