A hit kegyelem. Élő hitre élő közösségek által juthatunk. Járványtól körülvéve, amikor fizikai távolságot kell tartanunk és talán néha gyanakodva nézünk egymásra, a személyes kapcsolatok újra felértékelődnek. A kapcsolatok minősége és életünk minősége egyenesen arányos kapcsolatban állnak. A házasságok gondozása és a családpasztoráció ezekben az időkben egy jó eszköz Isten kezében, hogy élő legyen a kapcsolatunk Istennel és egymással, hogy kapcsolatban maradjunk, kommunikáljunk, egymásról gondoskodjunk. Ahogy egy családban szokás. Mert az Egyház maga is Isten családja, közösségek közössége, mely nem lehet csupán egy metafora, hanem megélt valóság. A Lélek tehet leleményessé, hogy járvány idején is – gyakran fizikai találkozás hiányában – a kapcsolatok erősítése legyen a cél. A házasságban megélt szerelem, barátság, tisztelet, kölcsönös elfogadás, kedvesség, egymás felé fordulás, közös munka és felelősségvállalás az Egyház egésze számára átadott értékké válik, fellobban a hit lángja. A kapcsolatok hálójában pedig lesz bátorságuk a hitben, reményben és szeretetben elfogadni, felnövelni az életet.

2020-ban Családpasztorációs Irodánk erre helyezte munkájának hangsúlyait. A már egyházmegye-szerte ismertté vált Férjek és édesapák, Feleségek és édesanyák, Apa-lánya, Anya-lánya, házaspárok lelkigyakorlatos hétvégéi, online lelkigondozó programjaink, rádióműsoraink, illetve a nyári családos táborunk mellett, tavasszal és ősszel Facebookon napi rendszerességgel imára hívtuk családjainkat. A családi otthonokban, egész főegyházmegyénket átszövő imahálót alkotva fordultunk az élet Istenéhez – békességért, nyugalomért, gyógyulásért. Családirodánk sokfelé ágazó munkáját tükrözi a www.csalad.ro honlapunk is.

Mindezen tevékenységek anyagi támogatásához járult hozzá a 2019. december 29-én megtartott Főegyházmegyei gyűjtés, melynek összege 55.378 lej volt.

Megköszönve minden lelkipásztor és plébánia eddigi támogatását, a Főegyházmegyei családpasztoráció újbóli támogatására tartunk gyűjtést 2020. december 27-én, Szent Család vasárnapján. Segítsük egymást, hogy a családok ügyének szolgálata ne lankadjon ezekben az időkben sem. A begyült adományokat a Főegyházmegyei Családpasztorációs Iroda számlájára küldjük.

OFICIUL PASTORAL ARHIDIECEZAN PENTRU FAMILII

540053–Târgu-Mureş, P-ţa, Trandafirilor, Nr.61.

Tel: 0265–250–270 (int.109); Fax: 0365–414–187;

Cod fiscal: 27225935

COD IBAN: R048 RNCB 0193 1174 7099 0001

Web: www.csalad.ro – Email: iroda@csalad.ro

(részlet a 2020/XII. érseki körlevélből)

Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös Jubileumi Szentévünket bezárva a következő hét évben egészen a 2033-as rendkívüli szentévig, amikor a megváltásunk 2000. évét ünnepeljük, főegyházmegyénk a szentségeket választja egy-egy lelkipásztori év témájának. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)