A Szeben-Fogaras-Erzsébetvárosi Főesperesi Kerületben a hagyományteremtő szándékkal létre hívott Rózsafüzér-társulatok Találkozóját idén másodjára szervezték meg október 10-én. A medgyesi találkozóra a főesperesi kerületekből több mint százan érkeztek hívek: a szebeni-belvárosi és teréziánumi, a fogarasi, a szentágotai, a bolyai, a vízaknai, a kiskapusi és a segesvári plébániákról.
 
 
 
 
 
A találkozó házigazdája, Babota Tibor medgyesi plébános köszöntő beszédében elmondta: „nem a mai ünnep a fontos, hanem hogy együtt vagyunk”. Miután a dicsőséges rózsafüzért elimádkozták a medgyesi felnőttek és fiatalok vezetésével, ünnepi szentmisét mutattak be a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére melynek főcelebránsa és szónoka Göthér Gergely szentágotai plébános volt, aki beszédében a rózsafüzér ima fontosságára hívta fel a jelenlévők figyelmét. 
 
 
A szentmisét követően szeretetvendégségre hívták a jelenlévőket, amit az egykori ferences templom történetének ismertetése követett, dr. Búzás Árpád mérnök közreműködésével. 
 
 
 
 
A találkozó további részében a különböző plébániákról érkezett társulati tagok bemutatkozására került sor, melyet Puskás Attila nagyszebeni segédlelkész gondolataival zártak. Végül a találkozó a szentolvasók megáldásával ért végett.
 
Csíki Szabolcs
 
Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)