Megjelent a Passió harmadik és egyben befejező része a székelyudvarhelyi Szent Miklós-plébániatemplom Musica Sacra Kamarakórusának előadásában, digitális formában. Jelen kiadás Jézus szenvedésének Lukács és János evangélisták szerinti változatát tartalmazza. Minden lemezen egy szinoptikus és a János evangélista szerinti passió hallható.

1. A. évben: Máté és János evangélista szerint. 2014-ben

2. B. évben: Márk és János evangélista szerint. 2015-ben

3. C. évben: Lukács és János evangélista szerint. 2016-ban

A kiadásnak legfőbb szándéka segítséget nyújtani azoknak a papoknak, híveknek, akik igénylik ugyan, de nincs lehetőségük énekelni, énekeltetni a passiót. Jelen kiadással lehetőségük nyílik templomukban, illetve otthonukban meghallgatni és átélni Urunk szenvedéstörténetét. A három részből álló audió CD-sorozat megvásárolható, megrendelhető Rózsa Imre-János kántor-karnagynál a 0728-907576-os telefonszámon vagy a rozsaimre66@gmail.com e-mail címen. A CD-k ára egyenként 25 lej.

Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)