Kármelita Mindenszentek napján, a Tamás József püspök által bemutatott szentmise keretében ünnepélyes örökfogadalmat tett a marosszentgyörgyi Kármelben az Istenszülő Oltalmáról nevezett Jozefa Terézia nővér. A kolostor kertjében bemutatott szentmisén közel kétszázan vettek részt.
 
 
 
 
 
 
 
„Fölismertem, hogy a papság nemcsak abban áll, amit a szolgálati papság végez, hanem (az általános papság része) a papokért való imádság, és ez volt a Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Lisieux-i Szent Teréz hivatása, aki azt mondja, hogy az Egyház oszlopai a papok, és ha az oszlopok megrendülnek, dől az épület. Mély misztérium az örökfogadalom pillanata… Készültem erre a szent pillanatra, de mégsem tudtam elképzelni: az emberi lélek és szellem találkozása az istenivel olyan lehet, mint amikor a mennyei Atya elküldi a Fiát a világba, és Ő az Atya és az irántunk való szeretetből megy, hogy teljesítse a szeretet küldetését. Isten irgalmát és szeretetét tapasztalva: részesít az Ő kegyelmeiből. Isten elfogadott engem, és ezt az Ő Egyháza, valamint a Kármelita Rend által mintegy kinyilatkoztatta számomra, amikor befogadtak engem. Hálát adok az Úrnak, hogy meghívott…” – mondta az új örökfogadalmas nővér a Mária Rádiónak, amely közvetítette a szentmisét.
 
 
Marosszentgyörgyi Kármeliták
 
Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)