Egy a múltunk – őrizzük egyazonképp a jövőnek! címmel idén harmadik alkalommal szervezte meg a Budapest Főváros Levéltára (BFL) a határon túli magyar levéltárosok mesterkurzusát. Az október 13–15. között zajlott képzésen harminckét levéltáros vett részt Magyarország egyházi, valamint Kárpátalja, Felvidék, Vajdaság és Erdély egyházi és állami levéltáraiból, Kassától Székelyudvarhelyig, Szabadkától Ungvárig. A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltárat (GYFL) ezúttal nyolc munkatárs képviselte: dr. Holló László és Vajda Anita a Státus levéltártól, Kolozsvárról, Küsmődi Attila plébános a szamosújvári római katolikus gyűjtőlevéltártól, Nagy Emőke és Orosz Krisztofer Levente a kolozsvári és Geréb Ibolya a székelyudvarhelyi gyűjtőlevéltárból, továbbá Veress Anna-Mária a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola levéltárától és könyvtárától, valamint Vass Csongor a Gyulafehérvári Érseki és Főkáptalani Levéltárból.
 
 
A mesterkurzuson elméleti és gyakorlati képzések váltották egymást, egyebek mellett olyan témákban, mint magyarországi és határon túli pályázási lehetőségek levéltárak számára, papír alapú és elektronikus segédletkészítés, levéltári adatbázis-építés, levéltár-pedagógia, illetve idén is volt állományvédelmi gyakorlati oktatás, a konzerválás és restaurálás területére fókuszálva. A képzésen túl ezúttal is fontos szerep jutott a kapcsolatépítésre és eszmecserére, kötetlen beszélgetésekre. Ezek legalább olyan fontos részét képezik az ilyen találkozóknak, mint a szakmai tudás elmélyítése és bővítése. 
A GYFL levéltárosai hálásak a BFL munkatársainak, különösképp Kenyeres István főigazgatónak és Toma Katalinnak, akik felvállalták és évről évre szívükön viselik az egyházi és határon túli levéltárosok továbbképzését, a közös levéltári kincsek ugyanolyan szintű, szakszerű őrzése, kezelése, feldolgozása, közzététele és védelme céljából.
 
Vass Csongor
Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)