Immár fél évtizede, hogy az Erdélyi Mária Rádió székely udvarhelyi stúdiója is olyan hullámhosszra van hangolva, amelyen átrezeg az evangélium mindenkori hangja – hallhattuk Szűz Mária Világ Királynője, a kápolna védőszentjének ünnepén, pénteken a szabadtéri búcsú alkalmával a stúdió és a Szent Pio Lelkigyakorlatos Ház kertjében.

A homíliát György Imre újmisés mondta, aki gyakorlati évének egyik részét a szombatfalvi Szent György-plébánián töltötte, és hétfőnként szolgált a Mária Rádióban. Az őt köszöntő beszédben Dávid Gyöngyi a révbe érkezés és az útra bocsátás keresztablakában azt kívánta: „a Nagyasszony igenje maradjon mindig veled”.

Az ünnep szónoka a napi evangélium alapján a templomról, a találkozásról és a boldogságról beszélt. A templomban az Ég a földdel, az élő az élővel, valamint Istennel és önmagával találkozik. A szónok embertársainkkal és önmagunkkal való kapcsolataink felülvizsgálatára buzdított. Mária olyan templom, amelyben az Ige vett lakást a megtestesülés pillanatában. Boldogságának titka és forrása, hogy nemcsak hallgatta Isten szavát, hanem meg is valósította. Üzenete: boldogságunkat ne tegyük függővé a külső, múlandó dolgoktól – keressük lelkünk mélyén. Kimondva-megélve: „legyen a Te igéd szerint”. László Attila, a Szent György  Egyházközség plébánosa forrásként látja a Mária Rádió székelyudvarhelyi stúdiójának jelenvalóságát. Köszönetet mondott a Bartók házaspárnak, amiért az épület „a kegyelem helyévé lett”.

M. M., Udvarhelyi Híradó, 2014. augusztus 26.

Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)
Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)