A római magyar hívő közösség szokásos vasárnapi összejövetelén, október 26-án a bolognaiak nemzeti templomában a Pápai Magyar Intézet és a Pápai Német-Magyar Kollégium idén szentelt négy papja mondott újmisét – tájékoztatta a Magyar  Kurírt Németh László olaszországi magyar főlelkész.

Az újmisét Bodor Attila főcelebráns (Gyulafehérvári Főegyházmegye), Hodász András (Esztergom-Budapesti Főegyházmegye), Bakó László (Temesvári Egyházmegye), illetve Vizi János (Egri Főegyházmegye) mutatták be, a Római Magyar Akadémia közelében, a Via del Mascherone 61. szám alatt található Chiesa dei Santi Giovanni Evangelista e Petronio dei Bolognesi elnevezésű templomban.

Hodász András homíliájában a napi evangélium alapján szemléletesen fejtette ki, mit jelent szeretni teljes szívvel, teljes lélekkel és egész értelemmel. A szentmisén a Budapestről érkezett Csipikék gyerekkórus énekelt Vikol Kálmán karnagy vezetésével.


A szentmisén sok magyarországi turista is részt vett, akik úgy szervezték meg római útjukat a hosszú hétvégén, hogy részt tudjanak venni a Rómában élő magyar közösség ünnepén.

A szentmise végén a jelenlévők imádkoztak az október 22-én elhunyt Genovéva kalocsai nővérért, aki hosszú évekig vezette a Szent István-zarándokházat. A szentmise újmisés áldással és a Himnusz eléneklésével zárult.

Fotó: Németh László

Magyar Kurír, 2014. október 27. 

Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)
Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)