A nagycsütörtöki krizmaszentelési szentmise délelőtt 10 órakor kezdődött a gyulafehérvári székesegyházban. A szentmise keretében a lelkipásztorok megújították a papszentelésben tett ígéreteiket. Jakubinyi György érsek megáldotta a betegek és a katekumenek olaját, majd megszentelte a krizmát. A szentmise után Marton József nagyprépost bemutatta a székesegyházat a ministráns-zarándokoknak, majd a kispapok körbevezették őket a Teológia Intézet épületében. A főegyházmegyéből több száz ministráns, pap és hívő érkezett e nagy ünnepségre, melyet a Mária Rádió élőben közvetített.

Elkezdődött a Szent Háromnap. A krizmaszentelő szentmise liturgiájáról röviden:

Nagycsütörtök a keresztény hagyomány szerint az utolsó vacsora napja, amikor Jézus a Gecsemáné kertben búcsút vett tanítványaitól és felkészült az áldozatra. Jézus valószínűleg Széder-esti lakomát tartott az Egyiptomból való szabadulás emlékére. Szeretete jeléül megmosta tanítványai lábát. A Nagyhét ünnepeinek sorában a nagycsütörtök a gyász napja, ezért csütörtök estétől szombat estéig nincs harangozás. Nagycsütörtökhöz köthető az Eucharisztia megalapítása.
A székesegyházakban nagycsütörtök délelőtt tartja a püspök papjaival együtt ünnepélyes krizmaszentelő misét, amelyen megszenteli a keresztelésnél, bérmálásnál, betegek keneténél, templomszentelésnél használatos szent olajakat, illetve krizmát. Régen ezen a napon történt a bűnösök visszafogadása.

Nagycsütörtökön délelőtt minden egyházmegye székesegyházában a liturgiában használt olajok megáldása történik. A 7-8. századtól a püspöknek fenntartott szertartás lehetőleg az egész papság jelenlétében.

A II. Vatikáni Zsinatig csak püspök áldhatta meg mindhárom szent olajat (katekumenek olaja, betegek olaja, krizma). A liturgikus reform után szükség esetén a katekumenek és betegek olaját a keresztelő vagy a beteget megkenő pap is megáldhatja.
A szent olajok: a keresztelés, bérmálás, egyházi rend és a betegek kenete szentségének kiszolgáltatásánál, illetve templomszenteléskor és oltárszenteléskor használt megszentelt olajok és krizma összefoglaló neve. 

A krizma oliva olaj és balzsam megszentelt keveréke. Krizmát használnak azokhoz a szertartásokhoz, amelyeket a püspöknek kell végeznie. Külön pápai engedélytől eltekintve, a Nyugati egyház áldozópapjai csak a keresztvíz szentelésénél és a keresztség szentségénél használhatják.

Régebben a tabernákulumhoz hasonló fülkében őrizték. Szabály, hogy húsvétkor cserélni kell, s külön üvegekben kell őrizni.

Képek a Hittudományi Főiskola Facebook oldalán és a képgalériájában

seminarium.ro

Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)