A kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL) lesz a házigazdája a 2013. november 8–10. között zajló OKET-nek. A rendezvény immár hagyományosnak mondható az erdélyi egyetemi lelkészségek körében, így a szervezők a régió legtöbb nagyvárosából számítanak résztvevőkre.

A találkozó témája: Isten az egyetemen. A főszervezők, Ft. Takó István egyetemi lelkész és Lőrincz Krisztina pasztorálasszisztens a következőképpen indokolták a választást: „Az egyetemisták számára millió lehetőség adott, hogy ezt a státust tartalommal töltsék meg: tanuláscentrikusan, esetleg szórakozással és bulizással – a sor persze folytatható. Az OKET-en arra keressük a választ, hogy hol a helye mindebben a Jóistennek, és hogyan lehet az Ő akarata szerint megélni ezt az időszakot.”

Mindezek átgondolásában a résztvevőket tartalmas program segíti: többek között Msgr. Dr. Kovács Gergely pápai káplán, a Márton Áron püspök boldoggá avatási ügyének posztulátora tart majd számukra előadást. Lehetőségük lesz ugyanakkor az elmélyülésre a Kolozsvár különböző katolikus templomaiban végzett szentségimádás és szentmisék során, emellett pedig természetesen jut majd idő ismerkedésre és szórakozásra is. A részletes programot az érdeklődők a KEL internetes oldalán tekinthetik meg, a következő elérhetőségen: http://kel.ro/2013/10/23/oket-2013-osze-kolozsvar

 

Molnár Zsófia és Miklós Ágnes

Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.