A Verbum kiadó a XXIV. Szent István Könyvhéten

 

A nyomtatott könyv még nem a múlté – mondta a XXIV. Szent István Könyvhét megnyitóján Erdő Péter bíboros. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében május 9-én megrendezett ünnepélyes megnyitón adták át a SZIT és a Stephanus Alapítvány által közösen alapított Stephanus-díjat. Erdő Péter bíboros és Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Stephanus Alapítvány elnöke adta ezt át az idei kitüntetetteknek. Teológia kategóriában Kocsis Imre, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Hittudományi Karának tanszékvezető tanára, irodalmi kategóriában Michael Hesemann vehette át az elismerést. Rózsa Huba, a SZIT alelnöke a könyvhéten résztvevő kiadókat mutatta be, Sarbak Gábor, a SZIT elnöke a könyvújdonságokat ismertette. A Verbum kiadótól a Márton Áron-imafüzetet és A hegy című DVD-t emelte ki.

Az idén május 9–14. között a budapesti Ferenciek terén tartott könyvhét a keresztény szellemiségű könyvkiadók seregszemléje, amelyen 30 könyvkiadó közel 7000 kiadvánnyal, köztük 71 könyvheti újdonsággal vett részt. Kedvezményes akciók, dedikálások és könyvbemutatók sora várta az érdeklődő olvasókat, akik a meghirdetett dedikálásokon negyvenhárom szerzővel találkozhattak. Az Erdélyt képviselő Verbum kiadó nem először kapcsolódott a dedikálások sorozatába: idén Nóvé Béla budapesti szerzőnk Örök körök című kötetét ajánlotta olvasóinak a nyitónap délutánján. Könyvbemutatót korábban nem rendeztünk a könyvhéten, az idén Molnár Melinda Mit mondjak magának? című kötetével kezdte el a remények szerint a jövőben folytatódó, bővülő rendezvényei sorát a lapjainkat is kiadó Verbum. 

A Stephanus könyvesházban tartott ünnepi alkalomra megtelt a tér, az ülőhelyek mind elfogytak és sokan álltak. Vass László, a SZIT kereskedelmi igazgatója köszöntötte a kiadó képviselőit és az egybegyűlteket, majd Szőcs Csaba igazgató beszélgetett a szerzővel. A családias hangulatú bemutatón a kötet történetéről, fejezeteiről, az egyes riportok megszületésének körülményeiről vallott Molnár Melinda székelyudvarhelyi újságíró. Az eseményen közreműködött Benedekffy Katalin operaénekes és Sorbán Enikő népdalénekes, mindketten maguk is szereplői a kötetnek, riportalanyai a szerzőnek.

 

Bodó Márta (Vasárnap)

Képek: Thaler Tamás

Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)