Május első szombatján Bőjte Mihály ferences házfőnök köszöntötte a csíksomlyói kegytemplomba zarándokolt híveket az ünnepélyes Mária-köszöntőn.

Minden hónap első szombatján Szűz Máriát köszöntik a csíksomlyói kegytemplomban

A kedvezőtlen időjárás ellenére is több ezres tömeg zarándokolt el szombaton este a csíksomlyói pápai kisbazilikához, hogy részt vegyen a hagyományossá vált Mária-ünnepen. „A természet megújulása mellett fontos, hogy a mi emberi természetünk is megújuljon, ehhez pedig természetfeletti kegyelmeket kapunk a Szűzanya közbenjárására” – emelte ki felajánlásában Mihály testvér.

Elmélkedésében arra kereste a választ, hogy rajtunk, a ma hívő emberén keresztül, milyennek ismerik meg mások Istent. Képesek vagyunk-e megmutatni, hogy Isten a szeretet és a béke? – tette fel a kérdést. „Annyiféle utat kínálnak fel nekünk és annyiféle útjelző táblával találkozunk,  így könnyen eltévedhetünk, ha nem Jézust követjük. Minél jobban megismerjük őt, annál jobban megismerjük az Atyát, embertársainkat és saját magunkat is” – mutatott rá a házfőnök. A hívő sokaság nevében hálát adott a Szűzanyának, hogy az Úr Jézushoz vezet bennünket, és biztos kézzel, határozottan mutatja az üdvösségre vezető utat számunkra.

A szentmisét követően a kézdivásárhelyi Boldog Özséb plébánia cserkészcsapatának tagjai végezték a rózsafüzér imádságot, majd a gyertyás körmenet során is ők vitték a kegyszobor mását a templomtéren.

A következő elsőszombati Mária-köszöntő rendhagyó lesz, mivel június 7-én, a pünkösdi búcsú napjára esik, így egész napos Mária-ünnepet tartanak, az esti gyertyás körmenet elmarad.

Iochom Zsolt, Székelyhon.ro, 2014.05.04.
Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös Jubileumi Szentévünket bezárva a következő hét évben egészen a 2033-as rendkívüli szentévig, amikor a megváltásunk 2000. évét ünnepeljük, főegyházmegyénk a szentségeket választja egy-egy lelkipásztori év témájának. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)