ADVENTI LÁMPÁS (Fénygyújtó gondolatok napról napra)

December 3, csütörtök
Dr. Kerekes László segédpüspök gondolatai

A mindennapokban könnyen megroppan az emberekbe vetett bizalmunk, hűségünk is törékennyé válhat. Isten irántunk való elkötelezettsége azonban töretlen, mint a kőfal, a bástya, mert az Úr örökké megmaradó szikla. Bízzunk benne, hiszen szavával nem szórakoztat minket, de teremt, újjáalkot bennünket. Istenről nem csevegni kell, hanem tanítását tettekre váltani! Bízhat bennünk?

Fotó: Geréd Zsolt

Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.