ADVENTI LÁMPÁS (Fénygyújtó gondolatok napról napra)

Tamás József nyugalmazott segédpüspök gondolatai

December 24., péntek
Sok ember viseli a János nevet, s talán nem tudja, hogy ez a név azt jelenti: „Isten kegyelmes”. Ezt a nevet kapta Keresztelő Szent János, mert így hagyta meg Isten édesapjának, amikor hírül adta gyermeke születését. Isten kegyelmes volt Keresztelő Szent János szüleivel szemben, mert teljesítette szívük óhaját és a gyermektelen házaspárt gyermekkel áldotta meg.
Isten kegyes volta nemcsak irántuk mutatkozott meg ebben a tettében, hanem az egész emberiség iránt is, hiszen Keresztelő Szent János előkészítője volt a nagyobb irgalom megjelenésének, az ő egyszülött Fia eljövetelének.
Karácsonykor Istennek ezt az irgalmát ünnepeljük. Ezért a köszönet s a hála ünneplésünk alapja. Mint maga Zakariás, úgy mi is magasztaljuk Urunkat nemcsak e kegyelmi napokban, hanem életünk minden napján is.

Cikk
2025. szeptember 29-én, hétfőn, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján tartjuk a székesegyház búcsúját. A de. 11 órakor kezdődő ünnepi szentmisére szeretettel hívom és várom Paptestvéreimet és híveimet.
Cikk
Jézus sokszor használja a mag képét tanításaiban, amikor Isten országáról beszél, kínszenvedésének előestéjén pedig önmagára alkalmazza, a búzaszemhez hasonlítja magát, melynek meg kell halnia, hogy termést hozzon (vö. Jn 12,24).
Cikk
Boldog, aki nem veszítette el a reményt (vö. Sir 14,2)