ADVENTI LÁMPÁS (Fénygyújtó gondolatok napról napra)

Tamás József nyugalmazott segédpüspök gondolatai

December 20., hétfő
Jézus után a Szűzanya mondta ki a legtökéletesebb igent Istennek, amikor Isten küldötte. Bár nem érti teljesen Isten üzenetének tartalmát, kérdéseket is tesz fel, mégis alá tudja vetni magát Isten tervének és akaratának e szavakkal: „Az Úr szolgálóleánya vagyok: történjék velem szavaid szerint” (Lk 1,38). Ebben áll a Szűzanya életszentsége és nagysága.
A mi életszentségünk és nagyságuk is attól függ, hogy nap mint nap milyen választ adunk Istennek. Lehet ugyanis nemet mondani, mint ahogy a bukott angyalok tették, akik ajkán ez hangzott el: Nem szolgálunk neked! Vagy ahogy az első emberpár tett az Édenkertben, amikor evett a tiltott fa gyümölcséből. Igent mondani mindig Istennek, mint ahogy a Szűzanya tette.

 

Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.