A keresztény szellemiségű kiadók magyarországi seregszemléjét ebben az évben is Budapesten tartotta meg a Szent István Társulat (SZIT) május 11–16. között. A rendezvényen, amelynek helyszíne idén ismét a közelmúltban felújított és átalakított Ferenciek tere volt, a SZIT erdélyi partnereként kiadónk is jelen volt új és korábbi kiadványaival.

Az ünnepélyes megnyitót május 11-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szentkirály utcai dísztermében tartották, ahol bemutattak néhány címet a harminchárom kiadó idei könyvhétre megjelent hatvannégy újdonságából, köztük a Vasárnapot és a Keresztény Szót is megjelentető Verbum Keresztény Kulturális Egyesület gondozásában megjelent két kötetet. Sarbak Gábor professzor, a SZIT elnöke a jelenlévők figyelmét felhívta Homa Ildikó Evangéliumi lélektan című könyvére, amelyet nem csak azoknak ajánlott, akiket érdekel a pszichológia, míg Max Picard kultúrfilozófus Menekülés Isten elől című, Kolozsváron megjelent kötetét „érdekes, de nem könnyű olvasmánynak” nevezte.

1993-tól hagyományosan az ünnepi megnyitón adják át a Stephanus-díjat teológia és irodalom kategóriában olyan szerzőknek, akik magyar nyelvű műveikben az egyetemes keresztény-európai kultúra értékrendjét közvetítik. Az idei díjazottak André-Joseph Léonard brüsszeli érsek, valamint Kányádi Sándor költő, akik Erdő Péter bíborostól, a SZIT fővédőjétől és Spányi Antal székesfehérvári püspöktől, a Stepanus Alapítvány elnökétől vették át az elismerést. A brüsszeli érsek a megnyitó után dedikálta a könyvhétre újra kiadott Miért hiszünk? A hit érvei című könyvét. Kányádi Sándor, aki köszönő beszédében bevallotta: éppen a kórházból „szökött meg”, hogy első reformátusként átvehesse az elismerést, csak szerda délután dedikálta transzcendens tematikájú költeményeit összegyűjtő kötetét, amelynek címe: A Corcovado Krisztusa. Válogatott versek és műfordítások. Erdélyi szerzőként Kányádi a második a 48 díjazottat tartalmazó listán, ugyanis 2002-ben Jakubinyi György érsek vehette át A Stephanus-díjat teológiai munkásságáért.

Az idei Szent István Könyvhét további erdélyi vonatkozása, hogy a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület először vett részt az általa kiadott könyv szerzőjével a seregszemlén. Homa Ildikó pszichológus, szociális testvér május 15-én délután dedikálta az ünnepi megnyitón is röviden bemutatott Evangéliumi lélektan című könyvének most megjelent második kiadását, amely az idei rendezvény legkeresettebb erdélyi kiadványának számít. A kötetet a tervek szerint május 28-án Petrozsényban, június közepén pedig több más erdélyi helyszínen is bemutatják.

 

Szőcs Csaba

igazgató, Verbum KKE

Fotók: Tahler Tamás

Vasárnap 2015/21.

Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)