Több mint százötven gyerek vett részt idén Szovátán a vasárnap véget ért ötödik Égig érő fesztiválon. A Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó helybéli gyereken kívül érkeztek még Gyergyócsomafalváról, Déváról, a Gyimesekből, Nyárádremetéről, a Sóvidékről és Szentkeresztbányáról is táborozók.

Csoportkép Böjte Csaba atyával. Sok lakója van a Szent Ferenc Alapítvány házainak

Minden évben egy adott tematika köré szerveződik a tábor, egy példaképet választanak ki, akinek a személye adja a foglalkozások témáját. „Az idén a Szűzanyáról beszéltünk, az ő gondviseléséről, szeretetéről, anyai szeretetről, az erős hitről. Ebből kiindulva alakultak meg a csoportok. A Szűzanya nő, akkor biztos varrt is a kis Jézusnak, ezért lett egy varró csoport, biztos kenyeret is készített, így lett egy pék csoport. Tehát ehhez a témához fűződően ilyen csoportok alakultak” – fogalmazott Bojoievschi Éva, a tábor főszervezője. Az egyhetes tábor záró mozzanata egy díszelőadás volt, amelyen a gyerekek bemutathatták, mi mindent tanultak ez idő alatt.

Összesen tizennégy szakmával ismerkedhettek meg a gyerekek, amelynek mindenikét egy-egy szakember mutatott be. A pékek a kifli-, zsemle- és pereckészítés folyamatát mutatták be, a varrócsoport különféle hímzéseket készített és egy teljes székely ruhát varrt a tábor ideje alatt. A zenével és tánccal foglalkozó csoport közös produkcióval is készült, a kutatócsoport rövid előadást tartott a Medve-tó keletkezéséről, míg a rádiócsoport egy tréfás híradóval készült a „Szent József FM” hanghullámain. A színészcsoport a Szűz Mária virágoskertje címmel tartott előadást, a festők Mária-szimbólumot készítettek. Volt továbbá kertész-, kézműves-, fafaragó- és irodalomcsoport is, utóbbiak megkomponálták a tábor himnuszát.

„A Szent Ferenc Alapítványnak nagyon sok háza van. Itt mind nehéz sorsú, szegény gyerekek élnek, olyanok, akiknek a szülei nem tudják iskoláztatni, nem tudják eltartani őket. Arra gondoltunk, hogy ezeknek a gyerekeknek tartunk egy nagy tábort, ahol különböző szakmákat mutatunk be, s olyan művészeket és előadókat hívunk, akik példát tudnak mutatni nekik. Elmesélik az életüket, hogy én is itt kezdtem, én is a kis ötödikes, harmadikos gyerek voltam, mint ti, nagyot álmodtam, tettem érte s kemény munkával meg tudtam valósítani az álmomat. Ezt szeretnénk táplálni a gyerekekben, ezt a kitartást, ezt az erőt, a tenni akarást” – mondta a főszervező.

Az eredetileg fesztivál jelleggel indult tábor ma már az imádságos, dolgos életre buzdítja a gyerekeket. Kezdetekben Budapestről érkező művészek rendezték meg, majd megtetszett az ötlet Böjte Csaba ferences testvérnek, és saját arculatukhoz igazítva, hasznos dolgokkal kiegészítve továbbvitték az ötletet.

A számos színes programmal bővelkedő rendezvénysorozat vallásos szellemiségben telt, a gyerekek és csoportvezetőik együtt imádkoztak, játszottak, dolgoztak.

A tábor főszervezője elmondta: mindenképp szeretnék folytatni ezt a hagyományt, hiszen nagyon jó visszajelzéseket kapnak a gyerekek és a felnőttek részéről egyaránt.

Nyulas Piroska, Székelyhon.ro, 2014.07.20.

 

 

 

Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)
Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)