2015. október 10-én, déli 12 órától a Gyárfás Elemér emlékkonferencia keretében az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány nyilvános ünnepi közgyűlést tartott a Báthory István Líceum dísztermében, ott, ahol 1931. november 19-én az akkori Erdélyi Római Katolikus Státus világi elnökévé választották Gyárfás Elemért. Az igazgatótanács elnöke, Holló László az akkori gyűlés néhány mozzanatát elevenítette fel, a jelenlévők meghallgathatták Gyárfás Elemér székfoglaló beszédét is. 
 
 
Az ünnepi ülés keretében tisztújításra is sor került az igazgatótanácsban, mivel a Státus Alapítvány elnökének mandátuma idén lejárt, az alelnök pedig lemondott tisztségéről. Az elnöki tisztség betöltésére Jakubinyi György érsek Holló László egyetemi docenst kérte fel újabb öt évre, Szász János petrozsényi plébános alelnöki tisztségét Benedek József egyetemi tanár tölti be a következőkben. A Státus Alapítvány titkára továbbra is Marton József egyetemi professzor marad. 
 
A közgyűlésen beszámoltak az újonnan alakult, az új tanévet a Státus régi épületében megkezdő marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumról, az ott elvégzett munkálatokról, valamint ismertették a Státus jövőbeli terveit.
 
Fábián Róbert/Vasárnap
 
Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)