December 17-én védte meg doktori dolgozatát Darvas Kozma József csíkszeredai plébános. A csíkszeredai római katolikus plébánia történetét dolgozta fel levéltári forrásokra alapozva, az első dokumentumok keresésében budapesi és bécsi könyvtári és levéltári forrásokig is eljutott. Témavezetője, Marton József egyetemi tanár, valamint az opponensek egybehangzó értékelése szerint alapos kutatást végzett és az összegyűlt anyagot szakszerűen, ugyanakkor olvasmányosan dolgozta fel. A doktori munka bemutatását nyilvános vita követte, amelynek során a felmerült kérdésekre a jelölt kielégítő, helyenként székely humorral fűszerezett feleletet adott. A védésre az egyházi és tudományos élet személyiségei mellett Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert is eljött, ezzel fejezve ki a világi hatóságok elismerését a katolikus egyház kulturális teljesítménye és jelentősége iránt.

Kép és szöveg Bodó Márta, Vasárnap 2013/51-52

Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.