2015. június 28-án Nagyméltóságú és Főtisztelendő Dr. Jakubinyi György érsek szerpappá szentelte: Both László, Farkas Zsombor és Ilyés Lehel ötödéves kispapokat.

A diakónus szentelési szentmise de. 10 órától kezdődött. Az evangélium után Ft. Dr. Holló László rektor bemutatta a három jelöltet, akik Isten kegyelméből vállalták az egyházi rend első fokozatát.

Jakubinyi György érsek a homíliában arra buzdította a felszerelendőket, hogy teljes odaadással és szeretettel szolgálják Istent és az embereket. Továbbá a főpásztor megköszönte a hívek imáit, fáradozásait valamint a szentelendők családjainak köszönetet mondott azért, hogy Istennek ajánlották gyermekeiket.

A szentelést beöltözés követte, amikor az újonnan szenteltek beöltötek a szerpapi öltözékbe, a keresztben viselt stólába és dalmatikába. Ezt követően átvették a főpásztortól az evangéliumos könyvet, hiszen a diakónus egyik legfőbb feladata az evangélium hirdetése.
Végül a püspök és a jelenlevő diakónusok békecsókot váltottak az újonnan szenteltekkel, kifejezve köszöntésüket és befogadásukat a diakónusi közösségbe.
A szertartás befejeztével folytatódott a szentmise az eukarisztia liturgiájával.
A szentmise ünnepélyes áldással zárult, amelyet ünnepélyes kivonulás követett.
Fotó: Nyírő Szabolcs-István, Kalányos Ottó

seminarium.ro

Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)