Interneten és rádión követhető az esemény
 
A Ferenc pápa kezdeményezésére meghirdetett Megszentelt élet évét a Gyulafehérvári Főegyházmegyében Csíksomlyón, 2016. február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, a megszentelt élet világnapján zárja le Jakubinyi György érsek.
 
 
A csíksomlyói ferencesek közzétették a szerzetesek ünnepének programját:
 
• 9.30-tól közös szentségimádás a kegytemplom-pápai kisbazilikában
• 10.30-tól ünnepi szentmise, amely az irgalmasság kapuján való átvonulással kezdődik; a szentmisét bemutatja és szentbeszédet mond Jakubinyi György érsek
• 11.30-tól, a szentmise után képes beszámoló a megszentelt élet évéről a szerzetesek és a hívek számára.
 
Az ünnepre szertettel hívják a híveket is, hogy együtt imádkozzanak és ünnepeljenek a megszentelt élet intézményeiben élőkkel.
 
Mindazok, akik nem tudnak elzarándokolni a kegyhelyre, a fél 11-es szentmisébe bekapcsolódhatnak az erdélyi Mária Rádió hullámhosszán és az internetes élő közvetítés révén. 
 
 

 
 
Cikk
Az Apostoli Penitenciária – XIV. Leó pápa akaratával összhangban – dekrétumban hirdeti meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójához kapcsolódó különleges jubileumi évet, amelyhez teljes búcsúk elnyerésének lehetősége is társul. (Részlet a II. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös jubileumi év nem lezárt eseménysorként, hanem maradandó lelkipásztori tapasztalatként hagyott nyomot a Gyulafehérvári Főegyházmegye életében. A jubileumi programok során kirajzolódó hangsúlyok és gyakorlatok olyan irányokat jelöltek ki, amelyek a jövőben is meghatározóak lehetnek az egyházmegye pasztorális tervezésében és mindennapi működésében.
Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)