A nagypénteki liturgiát dr. Kovács Gergely érsek vezette. A főpásztor a liturgiát megelőzően elvégezte a keresztutat majd a csonka misét, amelyen jelen volt dr. Jakubinyi György nyugalmazott érsek és a központi papság.

 

Kovács Gergely érsek szentbeszédét teljes terjedelmében közöljük.

Jézus Krisztus szenvedéstörténete után mindig úgy éreztem, hogy a legalkalmasabb szentbeszéd a csend lenne. Hallgatni és engedni, hogy a mélységes csendben átjárjanak Krisztus szavai. „El vele! Feszítsd meg őt! Talán te is a tanítványai közül vagy? Nem vagyok! Beteljesedett!” Évről évre átéljük Jézus Krisztus szenvedéstörténetét, de most valamiképpen mindennapjaink része lett. Amit eddig talán jámborsági gyakorlatnak tekintettünk az most a maga teljes, könyörtelen valóságaként költözött otthonainkba. Hirtelen ott találjuk magunkat Jézus passiójának szereplőjeként. Szembesülünk a ténnyel, hogy nemcsak mások, hanem mi magunk is meghalhatunk. Pár héttel ezelőtt távolinak tűnt a halál veszélye. Most rádöbbenünk, hogy mi van akkor ha ez nem egyszer a távoli jövőben, hanem talán pár hét múlva bekövetkezik? Váratlanul és hirtelen történik minden, akárcsak Jézus életében. Virágvasárnap még királyként ünneplik, pár nap múlva következett a keresztre vele. Nagypénteken úgy tűnik, hogy mindennek vége. Jézussal együtt meghalnak a Hozzá fűzött reményeink. Hogyan tovább? Mindennapjaink keresztútja valóságos és kézzel fogható. Nem tudjuk mikor és hogyan ér véget.Talán még nem is döbbentünk rá igazából, valójában keresztutunk drámaiságára. Abban bizakodunk, hogy az országunkban kialakult gócpontok elkerülik a mi otthonainkat. Jobban érzékelnénk a veszélyt, ha az talán láthatóbb lenne. Látható, mint a ránk fogott fegyver. De nem látható. Komolyan kell vennem azt is, ami szemmel nem látható! A vírus nem válogat, nem kerüli ki a templomot, sem a boltot. A hívő embert is éppúgy utolérheti, mint a hitetlent. Hogyan tovább? Honnan merítsünk erőt? Jézus Krisztus nagypéntekéből, hiszen Jézus szenvedéstörténetének van folytatása. Tudjuk, hogy nem a halálé az utolsó szó, hanem a feltámadásé, az örök életé. Mi, hitünkből élő keresztények nem feledkezhetünk meg arról, hogy a mi reményünk nem a földi életről szól, hanem túlmutat a halálon. Nagypénteki gondolataimat egy kérdéssel zárnám: Isten fia ott függ a kereszten? Azért hal meg, hogy orvosságot hozzon arra a végzetes járványra, a halálra, amit az ember idézett elő bűnének vírusával és ami elől senki sem menekülhet. A halált egyikünk sem kerülheti ki. Ha tudnám, hogy az én halálomnak köszönhetően nyomban megszűnne a koronavírus járvány vajon kész lennék föláldozni életemet a többi emberért? „Mert nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13).

seminarium.ro
 

Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.