Az Ifjúsági Világtalálkozó keresztje és ikonja Gyulafehérvárra 2014. október 20-án érkezett, a Szent Mihály székesegyházba. A mintegy három méter magas fakereszt, valamint a Szűz Mária ikon, az elmúlt 30 év alatt az egész világot bejárta. 1984 virágvasárnapján II. János Pál pápa adta át a fakeresztet a Szent Péter téren összegyűlt ifjúságnak, mint Krisztus végtelen szeretetének jelképét.

A következő Ifjúsági Világtalálkozót 2016-ban szervezik Krakkóban. Az eseményt jelképező keresztet és ikont most a Lengyelországhoz közel fekvő országok fogadják. Így került a gyulafehérvári székesegyházba is, ahol a hívek, az ifjúság együtt imádkozta az ünnepi vesperást. A vecsernyét követően körmenetben vitték a székesegyház körül a szent szimbólumokat. Az imaóra végén Jakubinyi György érsek megáldotta az egybegyűlteket.
Fotós: László Zsolt

képek a szeminárium facebook oldalán >>

Cikk
Tiszteletreméltó Márton Áron püspök 130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. E jeles évforduló méltó megünneplése érdekében főegyházmegyénkben 2026 egyben Márton Áron püspök emlékéve is lesz, „Márton Áron 130” címmel. (I. / 2026. számú körlevél)
Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)