A koronavírus megkerülhetetlen beszédtémává vált. A fertőzés elérte Németországot is, úgy érzem, el kell mondanom, amit erről gondolok.

A járvány számomra spirituális kihívás is. Mi, németek gyakran elbizakodottak vagyunk, és azt gondoljuk, nekünk nem árthat ez a vírus.

A tajvani kormánynak, Kína közelsége ellenére, sikerült megakadályoznia a vírus terjedését. 42 megbetegedést tudtak mindössze kimutatni Tajvanon, és újabb megfertőződésről sem lehet hallani. Az ott élők két mottót tartanak szem előtt, s ezt nemcsak a keresztények vallják, hanem az egész lakosság.

„Védem magam, hogy téged védjelek.” Az önvédelem nem önzés, hanem a másikért való felelősségvállalás, amit felebaráti szeretetből érzünk kötelességünknek.

A másik mottó: „Én rendben vagyok, ezért először is te rakj a szád elé steril maszkot.” Tajvanon az emberek a gyengébbek érdekében hátrébb lépnek, előreengedik őket, hogy szájmaszkot tudjanak venni. A kormány ugyanis elrendelte, hogy egy ember hetente csak három egészségügyi maszkot vásárolhat. Mindent igazságosan szabályoznak. A kínai kormány irigy rájuk, álhíreket terjeszt a világhálón, hogy a tajvani kormány mindezt nyerészkedésből teszi.

Láthatjuk hát, milyen válaszokat lehet adni a járványra: autoriter eszközökkel válaszolni, mint Kína teszi és a felebaráti szeretet keresztény hozzáállásával, ahogy Tajvan próbálja. Nem pánikot kelt, hanem arra biztat, figyeljünk oda minden mozgásunkra, hogy védjük magunkat és ezzel a másikat is. Vállaljuk a fáradságot, hogy másokat ezzel segítsünk.

Arra biztatlak benneteket, ez a két alapelv határozzon meg benneteket is járványhoz való viszonyban. Így a járvány nevelni tudja az egész társadalmat, közel hozza az emberekhez a keresztény értékeket.

 

Forrás: Anselm Grün Facebook-oldala / Magyar Kurír

Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös Jubileumi Szentévünket bezárva a következő hét évben egészen a 2033-as rendkívüli szentévig, amikor a megváltásunk 2000. évét ünnepeljük, főegyházmegyénk a szentségeket választja egy-egy lelkipásztori év témájának. (Részlet a X./2025 számú körlevélből)