Az utóbbi évek statisztikája könyörületlenül tükrözi a valóságot, hogy nemcsak papjaink, hanem híveink létszáma is fogy. Plébániai közösségeink majdnem mindenhol apadnak, ami azt is jelenti, hogy egyre nagyobb terhet ró az egyházközségre a templom és az egyházi épületek fenntartása, a pap és az egyházi alkalmazottak megélhetésének biztosítása.

Köszönetet mondok kedves Híveimnek, hogy a világjárvány ellenére is szívügyüknek tekintik egyházunk támogatását és ezért számos esetben áldozatot hoznak. Köszönöm Főtisztelendő Paptestvéreimnek, hogy a rájuk bízott plébániák gondos vezetésén túl a főegyházmegye közös gondjait is szívükön viselik.

Nem egyszer hallom azt a téves meggyőződést, hogy a pap állami fizetést kap. Ez nem felel meg a valóságnak, mert az állam mindössze egy bizonyos összegű támogatást nyújt. A világi alkalmazottak (kántor, sekrestyés, harangozó stb.) fizetésének állami támogatását megyeszinten biztosítják, így azok a megyei tanácsoktól, azok jóindulatától függenek. Az állami támogatást mind a papok, mind a világi alkalmazottak esetében a hívek adományaiból kell kiegészíteni és az egyháznak, mint alkalmazónak, a fizetések utáni adókat és illetékeket is ki kell fizetnie. Sajnos, ez nemcsak a szórványban jelent gondot, ahol az egyházközségnek legtöbb esetben nincs lehetősége, hogy kántort vagy sekrestyést alkalmazzon, sőt a plébános sem tudja felvenni a fizetését, de még jómódúnak vélt egyházközségeink esetében is nem egyszer nehézséget jelent a fizetések biztosítása. A legtöbb plébánián alkalmazottjainkat minimálbérrel tudják alkalmazni, aminek az a következménye, hogy majd a nyugdíjak nem tudják biztosítani a tisztességes megélhetést.
Az egyházi hozzájárulás nélkül főegyházmegyénk számos területe nem lenne életképes, hiszen így sikerül fedezni, többek közt, a szórványplébániák, a papképzés, a katolikus iskolák és osztályok támogatását, a Főegyházmegyei Hivatal működését.

Szeretettel kérem kedves Híveimet, hogy az egyházi hozzájárulás és önzetlen adományaik által továbbra is támogassák plébániájukat, főegyházmegyénket.

Gyulafehérvár, 2021. március 25-én,
Gyümölcsoltó Boldogasszony főünnepén.

† Gergely

érsek s.k.

Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!