Feltorja
Postacím:
527160 – Turia de Sus, Str. Csorbaszeg, nr. 426., jud. Covasna
Tel.:
0267-367.157

Feltorja

Tours-i Szent Márton, plébánia
Szolgálatot teljesít
Kántor: Dobri Balázs

1332-ben plébániatemploma volt. 1479-ből ismeretes a templom védőszentje is: Zent Marton Thorya. A templom a hívek egy részével együtt a reformáció idején református lett. Az altorjai plébánia egyháztanácsi gyűlésének jegyzőkönyve szerint 1904-től kezdődően a jól működő lelkipásztori ellátás céljából eldöntötték, hogy a feltorjai híveknek vasár- és ünnepnapok alkalmával szentmisét tartsanak háznál és hitoktatásban részesítsék a gyermekeket. Ennek érdekében kibéreltek egy lakást, a Tomó-féle kúriát. Az 1939-es évek elején az említett lakást eladták, és a feltorjai katolikus hívek által 1940-ben épített kultúrházban folytatták a liturgikus és hitoktatási tevékenységet. Csak ebben az időszakban próbálkoztak templomépítéssel, de a II. világháború miatt tervük meghiúsult. A részben megmaradt és megszaporodott katolikusok a két világháború között a kultúrházat templommá alakították. 1948-től szervezték önálló plébániává. Az 1990-es évek elején szintén beindult egy templomépítési kísérlet, de nem valósult meg. 2000–2008 között az egyházközség saját költségén felépített egy közösségi házat, mely vallási és kulturális célokat szolgál. Úgy látszik, hogy az egyházközség régi vágya teljesülni fog: a közeljövőben templom épül, amely a hívek lelki javát fogja szolgálni.

Örökös szentségimádási nap: november 25.
Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.