Abrudbánya

1271-ben Abruth néven említik az írásokban. 1425-ben Abrudbánya, 1427-ben Altenburg a neve. A vidék bányakincsei a magyar királyok figyelmét is felkeltették, és ahogy a kereszténység szilárdabb alapot nyert, megkezdődött a környék benépesítése. Szászországból és más tartományokból német eredetű embereket telepítettek a bányahelyekre és kiváltságokkal ruházták fel őket. A lakosság igényének megfelelően a német templomépítészet honosodott meg. Az abrudbányai katolikus templomban az ónémet gótikus építkezés stílusjegyei lelhetők fel.
A 16. század vallásmozgalmai Abrudbányát sem kímélték, a katolikusok nagy része unitárius lett. Az új vallás hívei minden vallási intézményt és javadalmat magukhoz ragadtak, amelynek következményeként megszűnt a katolikus plébánia és ezzel együtt a hitélet is. Csak 150 évvel később, 1717-ben következett be a változás ezen a téren, amikor Abrudbányán is megjelentek a jezsuiták és mintegy újra meghonosították a katolicizmust.
1784-ben a román parasztfelkelés Abrudbányát sem kímélte, a magyar lakosság nagy részét legyilkolták. Az 1848-as magyar szabadságharc idején az újra benépesült templomot és magát az egyházközséget szörnyű katasztrófa érte: a plébánost és a hívek egy részét legyilkolták, a többiek elmenekültek otthonaikból.
Trianon, a második világháború, a II. bécsi döntés, az 1970-es városfejlesztés – mind hozzájárult, hogy a magyarság elvándoroljon erről a helyről.
Egy ideig Verespatakról látták el a templomot, majd 1998 után a Gyulafehérváron tevékenykedő papok kapnak megbízást a plébánia hétvégi ellátására.