Székelyvarság község Székelyudvarhelytől 36 km-re, 77 km2-en található. Több hegyi tanya alkotja. Az egész falu az erdőben fekszik a fák között. A falut az oroszhegyi lakosok hozták létre. A gazdák nyáron felmentek a havasba erdőt irtani, és az így keletkezett tisztásokon szénát szárítottak, valamint a szabadon maradt földterületet megművelték. Idővel egyre többen kezdtek télen is a havason maradni. Ahogy szaporodni kezdtek az ott lakók, szükségessé vált a lelkigondozásuk is. Az oroszhegyi plébános a nagy távolság miatt csak nagy nehézséggel tudta teljesíteni. Többszöri kérés után 1902-ben önálló plébániává szervezték Székelyvarságot. Még ugyanabban az évben nekifogtak a templom építésének, amit 1904-ben fejeztek be. Első plébánosa a Budapestről jött Németh Gellért volt. A mindenkori plébánosnak nagy nehézséget jelent a hívekhez eljutni, mert csak szekérrel vagy lóháton lehet közlekedni a hegyi tanyák között, ahol télen a hó több mint másfél méter magas. A falu lakói mind katolikus vallásúak, legtöbbjük 6-7 kilométerről vagy még nagyobb távolságról jár el a vasárnapi szentmisére. Élő vallási hagyományaik vannak. A harmincas években néhányszor kísérletet tettek arra, hogy eltérítsék a varságiakat a katolikus hitüktől és a magyar nyelvtől, de ez nem járt sikerrel sem akkor, sem később az ötvenes, hatvanas években.
Több rózsafüzér-társulat van a faluban, jelenleg három lelkiségi csoport működik. A vasár- és ünnepnapi, valamint a roráté szentmiséken szép számmal vesznek részt a hívek. A hívek sok áldozatot hoznak az egyházközségért. A gyakori viharok miatt sokszor kellett javítani az egyházi épületeket, de mindig áldozatkész lelkülettel járultak hozzá. 2001 és 2003 között a központi temetőben ravatalozó kápolna épült a hívek adományából. Derekasan kivették részüket a templombelső javításából, valamint a 2008-ban felépült új plébánia elkészítéséből. Jelenleg egy kápolna építését tervezik Sólyomkő tanyán.
Postacím:
537350 – Vârşag, nr. 349., jud. Harghita
Tel.:
0756-285.882
E-mail:
Szolgálatot teljesít
Kántor: Fancsali-Berkeczi LászlóÖrökös szentségimádási nap: március 24.
Szentmisék: hétköznap 8 órakor, vasárnap és ünnepnap 9 és 11 órakor Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát.
Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.