Csíkszentmárton
Postacím:
537280 – Sânmartin, nr. 354., jud. Harghita

Csíkszentmárton

Tours-i Szent Márton püspök, plébánia
Szolgálatot teljesít
Kántor: Szabó Tamás

Törzsökös római katolikus egyházközség. Már 1333-ban de Santo Martino néven szerepelt a jegyzékekben, 1569-ben pedig Zent Márton és 1638-ban Szent Márton néven jelenik meg. Szentmártont az 1567-es regestrum 47 kapuval és Csekefalvát 32 kapuval tartja nyilván. Vannak, akik az ősi templomot már 1332-ből származtatják, amelynek helye a múlt homályába veszett. A második, középkori templomát 1749-ben lebontották, és helyette újat építettek. Így ír erről a domus historia: „lerontatott, hogy az újnak helyet adjon.” A mai formáját 1802–1814-ben nyerte. A régi tornya azonban változatlanul megmaradt. A középkori templom emlékeiből megőrizték a 15. századi fali szentségfülkéjét, amely ma is látható a várfalban. Ugyancsak a középkori templom öröksége egy Mária-szobor a következő felirattal: Anno Domini 1525. Már 1495-ben három mázsás harangja volt, a nagy harang pedig 1688-ból való. A falu északi szélén látható az Úrteste kápolna a 15. századból. A 18. században átalakították, barokkos formát kapott. 1500-tól van katolikus iskolája, az 1823-as évi Canonica Visitatio is ezt erősíti meg. A falu szülötte Antalffi János erdélyi püspök (1724–1728). Az úzvölgyi kápolnát 1917-ben építették.
 

Örökös szentségimádási nap: április 15.
Szentmisék: vasár- és ünnepnapokon 9, 10,30 és 17, illetve 19,30 órakor. Hétköznap: hétfon, kedden, szerdán, pénteken 7,30 órakor, máskor este.
Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.