Radnót
Adresă:
545100 – Iernut, P-ța 1 Decembrie 1918, nr. 14-16., jud. Mureș
Tel.:
0365-455.764, 0771-454.662

Radnót

Nagyboldogasszony, oldallagosan ellátott plébánia

1257-ben Radnoltu néven szerepel. 1383-ban Radnóth néven írják a fennmaradt írásos adatok alapján. A település nagy múltját igazolja az ősi templom, amely a reformátusok kezén van. Az ennek szentélyében levő dátum szerint 1486-ban épült. A reformáció után a templom az unitáriusoké lett, majd ismét a reformátusoké. A katolikusok a 18. században jutottak ismét szóhoz. A régebbi kastély helyébe I. Rákóczi György építtetett újat 1630-ban, amelyet 1764-ben gr. Bethlen Gábor kapott meg Mária Teréziától. A kastélyt az 1900 évek elején Bethlen Márktól a Római Katolikus Státus vásárolta meg 900 000 arany forintért a hozzá tartozó birtokállománnyal együtt. Mivel a kastélyban nem végezhettek nyilvános szertartást és szentmisét, Lönhárt Ferenc püspök jóváhagyásával új templom építését határozták el. Az építés 1896–1898 között fejeződött be. A Katolikus Státus 1934-ben állította fel a kétéves gazdasági iskolát, amely rövidesen egész Erdély területén jó hírnévre tett szert. Az egyházi iskola építésére és megáldására 1897. szeptember 19-én került sor. Mindkettőt 1948-ban államosították.
Kutyfalva: 1339-ben Kugfolwa néven írják. Már akkor káptalani birtok volt. Temploma gótikus kori, ma a reformátusoké.
Maroscsapó: 1332-ben plébániatemploma volt. Temploma ma a reformátusoké.

Zi de adorație perpetuă: február 20.
Sfintele liturghii: vasár- és ünnepnapokon 11 órától, hétköznap 8 órától, csütörtökön 19 órától
Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.