Zágon
Adresă:
527185 – Zagon, nr. 134., jud. Covasna

Zágon

Kisboldogasszony, plébánia
Serviciu

A domus historia szerint 1545-ben „a fegyveres református erőszak egyszerűen birtokba vette a katolikusok templomát, mely a mai katolikus temető helyén állt – elvették anyagi javait, a katolikusokat református hitre kényszerítették”. 1730 előtt a katolikusnak maradt híveket a barátosi „vörös” barátok, valamint a kantai minoriták látták el. 1730-ban Jankó Ferenc római katolikus nagybirtokos házi kápolnát épített, s ez lett az alig 30 személyt számláló közösség első temploma is. Ide járt ki a minorita Nagy Mózes is, aki itt, Zágonban halt meg, és a kantai minorita templom kriptájába temették. A helyi római katolikus közösség Nagy Mózesnek és Jankó Ferencnek köszönheti az újjászületést. 1822-ben templom, majd 1828-ban papilak épült, első helyben lakó papja Fülöp Lajos volt. A templom oltárképét Veress Márton festette 1822-ben, 1885-ben készült orgonája ma is kitűnő állapotban van, építője Kollonics István, akinek ez a 170. műve. A toronyban két harang található: a kisharang Haller László adománya 1822-ből, 80 kg. A nagyharangot, amely 130 kg, 1925-ben Gyorokon öntötte Biszok J. GMBH. Az egyházközség leghíresebb személyiségei: gróf Mikes Kelemen, Jankó Ferenc, Nagy Mózes minorita, Baka János helyi plébános, nagy egyháztörténész és énekgyűjtő, Berszán Lajos kanonok, a gyimesi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium alapítója és igazgatója.

Zi de adorație perpetuă: november 10.
Sfintele liturghii: Hétfőn nincs szentmise, kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken nyáron este 7, télen 5, valamint szombaton reggel fél 8. Vasárnap 11 órakor.
Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.