Jakubinyi György gyulafehérvári érsek áldotta meg a Kolozsvártól 110 kilométerre fekvő Besztercén a nemrég helyreállított egykori piarista templomot, amely ma plébániatemplomként szolgál. Húsz év munkájával megújult a város egyik legszebb barokk épületegyüttese.

„Örömteli egy-egy templom felújítása, hiszen amit koptatnak, az kopik” – idézte Geréd Péter, a Szentháromság-templom plébánosa Jakubinyi György érseket. Beszterce lelkipásztora arról számolt be a Magyar Kurírnak, hogy hosszú időt és nagy erőfeszítést igényelt a templom és a plébániaépület felújítása. „Megőrizzük és gyarapítjuk a ránk hagyott örökséget” – fogalmazott a munkálatokat szervező plébános. Az egykori piarista templom és rendház ma Beszterce városának egyik legszebb barokk épületegyüttese.

Aktív katolikus közösség él ebben a napjainkban román többségű, főként ortodox hitéletű városban. Vannak hittanosok, rózsafüzér-társulatok, karitatív csoportok, nőszövetség, kármelita és ferences harmadrend – sorolta Geréd Péter plébános.

A korábban Besztercén szolgált Ráduly István-Zsolt a Magyar Kurírnak elmondta: a nyelvi és vallási értelemben is szórványtelepülésen körülbelül ezerkétszáz katolikus él. A hívek több mint fele román ajkú, és sok a vegyes házasság is. Bár mind az elemi iskolában, mind a líceumban van magyar osztály, a város lakossága egyre inkább elrománosodik. A legfontosabb lelkipásztori feladat az emberek személyes megszólítása.

Másfél évszázadon át vezették a piaristák az akkoriban szász evangélikus dominanciájú Besztercén a római katolikus plébániát. A most felújított templomban tizenhárom spanyol piarista vértanú ereklyéjét helyezték el – tájékoztatott Sárközi Sándor SchP.

A piaristák ma újra jelen vannak Erdélyben. Az első óvatos „expedíciójuk” 1974-ben indult a rendtársak felkeresésére – mutatja be a kezdeteket Ruppert József SchP. a Piarista Rend Magyar Tartományának honlapján. A rendszerváltás után a magyar rendtartomány intenzívebb látogatásokkal, segélyszállítmányokkal és pénzbeli támogatással segítette a romániai rendtársakat. A sok egyéni kezdeményezést követően 2006-ban bízta meg a magyar rendtartományi tanács Sárközi Sándort a továbblépés lehetőségeinek felkutatásával. Így született meg a csíkszeredai misszió terve, és jött létre a Piarista Tanulmányi Ház. Itt rendszeres hitoktatással és szabadidős programokkal segítik a Márton Áron Líceum diákjait, de nyitva áll a kapujuk beszélgetésre, játékra, olvasásra is. A 2007 óta Erdélyben élő Kállay Emil és Sárközi Sándor piaristák részt vállalnak a kulturális életben is. A Mária Rádió helyi stúdiójában kulturális-lelkiségi műsorok, valamint a Krisztus világa családi havilap szerkesztésében működnek közre. A Böjte Csaba ferences testvér által működtetett, jelenleg negyvenszemélyes otthonban korrepetálással, a csángó kollégiumban pedig beszélgetéssel, lelkipásztori munkával szolgálnak.

Fotó: Hereditatum.ro

Magyar Kurír
(té)

Articol
„Binecuvântat este omul, care nu și-a pierdut speranța.” (cf. Sir 14, 2) 
Articol
În ultimele zile, numeroase comunități din țara noastră au trecut prin încercări grele din cauza inundațiilor devastatoare care au afectat mai multe regiuni. Un număr semnificativ de locuințe au fost distruse, multe familii au fost evacuate, iar viața multora a fost pusă în pericol. În fața suferinței aproapelui, suntem chemați la solidaritate creștină, compasiune și ajutor concret.
Articol
România se află în fața unui moment istoric decisiv. Rezultatul alegerilor prezidențiale va influența pe termen lung cadrul statului de drept democratic și evoluția condițiilor sociale, respectarea libertății religioase și a drepturilor comunitare, precum și orientarea internațională a țării.