Az összetartozás érzését erősítette a Nagyboldogasszony-napi búcsú az oroszhegyiekben és vendégeikben: a közös hit mellett az ének, az ima és Isten igéje is összekötötte a nagyszámú búcsúst a szentmisén, majd a családok találkoztak a fehér asztal mellett.

Az oroszhegyi egyházközség legnagyobb saját ünnepe Nagyboldogasszony napja

Isten legtökéletesebb képmását, a Szűzanyát ünnepelte pénteken az egyházközség, akit Jézus testestül-lelkestül felvitt a mennybe. Péter Arthur kézdikővári lelkész homíliájában arra buzdított, hogy Nagyboldogasszony példája nyomán útjainkon hordozzuk Jézust, hiszen boldog, akinek lába Isten útján fárad el. Ne dédelgessük vasakarattal a haragot szívünkben! Figyeljünk őszintén, legyünk egészen jelen egymás számára, hogy ne rövidüljön meg a felebaráti szeretet! A napi evangélium arra tanít: hallgassuk meg és értsük is meg egymást.

Magnificat

Az ünnep szónoka kiemelte: a csecsemő sírása, nevetése a nemzet legszebb magnificatja. Az a politika lesz életképes, amely a családot tűzi zászlajára. Nem négyévente, hanem állandóan. Isten útján másokat segíteni, akik már rég várnak erre a találkozásra, a tettek magnificatja: győzzük le előítéleteinket, tanuljunk meghallgatni!

Hogy volt?

Az oroszhegyi régi templombúcsúi hagyományokról megtudtuk, régen három napig tartott az ünnep. A „szekeres világban” a távolabbról érkezők két napig biztosan maradtak a rokonoknál, barátoknál. Harmadik nap befogták a lovakat, reggeliztek, majd amíg az igavonók ettek, elhatározták: ebédig még maradnak. A valahai gyermekek ma is emlegetik: a Nagyboldogasszony-napi búcsú volt Szencsedből az évi egyetlen kirándulásuk a szekérderékban.

A búcsúfiaként kapott csavaros cukorkáról még idén is megemlékeztek. Mihály Tibor Ilyenek vagyunk című könyvében pedig azt olvastuk: Borbély Ferenc bíró idejében aki nem viselkedett megfelelően a faluban – verekedett, káromkodott, lopott –, száműzték a közeli tanyára. Egyszer mehetett haza egy évben, Nagyboldogasszony napján. „Ha aznap is valami galibát okozott, akkor örökre ki volt tiltva a faluból.”

Molnár Melinda, Székelyhon.ro, 2014.08.17.

Articol
În lumea tulburată a zilelor noastre, când războaiele, tensiunile sociale, confruntările ideologice și degradarea discursului public trezesc în inimile multor oameni teamă și nesiguranță, este esențial spiritul de cumpătare, al responsabilității și al practicării discernământului.
Articol
Învierea lui Cristos este centrul credinței noastre și izvorul speranței noastre. Nu este doar un eveniment din trecut, ci un act mântuitor al lui Dumnezeu, care ne-a deschis calea către viața nouă. Prin ea, istoria omenirii a primit o direcție nouă. Moartea nu mai este ultimul cuvânt. De aici izvorăște speranța noastră. Ea nu este efemeră și nu este o iluzie, ci o certitudine întemeiată pe fidelitatea lui Dumnezeu.
Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)