Kovács Gergely érsek december 8-án, Szeplőtelen fogantatás ünnepén a gyulafehérvári székesegyházban délelőtt 10 órakor kezdődött szentmise keretében diakónussá szentelt a főegyházmegye szolgálatára öt akolitust: a csíkszentimrei Demeter Istvánt és László Zsoltot, a ditrói Küsmődi Csongor-Ignácot, a segesvári Miklós Szilárdot és a máréfalvi Olasz Bélát. A zárt körben tartott szertartás elején, az evangélium felolvasása után a szeminárium rektora, András István mutatta be az öt jelöltet, akiket a főpásztor homíliájában buzdított, a diakónusi szolgálat lényegét vázolva. Ezt követően a jelöltek ünnepélyes ígéretet tettek, hogy minden feltételt vállalnak, ami a diakónusi szolgálattal jár, és ezt az ígéretüket Kovács Gergely érsek előtt azzal is megerősítették, hogy kezüket a kezébe helyezve fogadtak neki és utódainak engedelmességet. A szentelési szertartás következő mozzanata a Mindenszentek litániája, amelyet az önátadás jeleként a földre borulva hallgattak a szentelendők, majd a szentelés lényegi mozzanataként az érsek kezét egyenként a jelöltek fejére helyezve csendben imádkozott felettük és elmondta a felszentelő imát. A szentelés után az új diakónusok beöltöztek. Pappá szentelésükig a stólát a bal vállról keresztben jobb oldal felé átkötve viselik. Ezután vették át az evangéliumos könyvet mint a diakónusi szolgálatuk lényegi jelét. A szertartás végén a jelen levő püspökök, Jakubinyi Györy ny. érsek és Kerekes László segédpüspök, valamint a jelen levő papok, köztük a szeminárium elöljárói köszöntötték az új szerpapokat, jelezve a be- és elfogadást. A szentmise eucharisztikus liturgiájában az új diakónusok szolgáltak a főpásztor körül. Isten kísérje, segítse az új diakónusokat szent szolgálatukban!

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.