Főegyházmegyénkben Caritas szervezetünk – minden évben, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez közel eső vasárnap – gyűjtést szervez. Erre az idén november 17-én, vasárnap kerül sor. Ezúton kérem Főtisztelendő Testvéreimet, hogy az alábbi felhívást olvassák fel november 10-én, vasárnap, minden szentmisén, a hirdetési rovatban.
Segítő közéműködésüket előre is köszönjük.

D. a J. Kr.!
Főtisztelendő Paptestvérek! Kedves Hívek!

Amikor a gyermekekre figyelünk, rövid időre megfeledkezünk felnőttségünkről. Öntudatlanul is visszatérünk a jelen pillanatba, és közel kerülünk Istenhez. Azért van ez így, mert Isten is gyermekké lett, másképp nem tudott volna emberré válni. Emberré válásunk feltétele tehát az, hogy időnként tekintsünk a gyermekekre, akik „feladják a házi feladatot”: hogyan válhatunk újra bízó, Istent igazán szerető emberekké, keresztényekké.

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe mindig ilyen emlékeztető szeretne lenni számunkra, amikor társadalmunk háttérbe szorítottaira figyelünk...
Elmúlt évben azokra a testvéreinkre irányítottuk figyelmünket, akik földi életük végéhez közeledve igénylik odafigyelésünket, szeretetünket. Köszönetet mondok valamennyi keresztény testvéremnek azért, hogy ezt őszinte szívvel meg is tették és adományaikkal segítettek; az elmúlt évben az időseket és betegeket segítő otthoni beteggondozó szolgálat támogatására 235.032 lej gyűlt össze.

Ebben az évben a gyermekekre figyelünk. Adományaikkal előmozdíthatják azokat a programjainkat, amelyek az elhagyatott, vagy a fejlődésben valamilyen szinten elmaradt gyerekeket szeretnék segíteni.

Főtisztelendő Paptestvéreket és a kedves Híveket szeretettel kérem, hogy lehetőségeikhez mérten segítsék Főegyházmegyei Caritas szerveze-tünk kezdeményezését. Folyó év november 17-re tervezett Szent Erzsébet-napi gyűjtésből befolyt összegeket kérjük a Gyulafehérvári Caritas Román Kereskedelmi Banknál nyitott,

RO46 RNCB 0003 0015 6949 0006

sz. bankszámlájára utalni; hivatalos megnevezése: Caritas Alba Iulia, adóhivatali szám: CF. 4562770, vagy a helyi kirendeltségeknél, munkapontoknál leadni.

Adományaikért ezúton is őszinte köszönetet mondunk. A jó Isten fizesse meg mindenkinek áldozatát, a maga kegyelmi gazdaságából!
Gyulafehérvár, 2019. október 20.

† György s.k.
érsek

Körlevél év

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.