Isten Szolgája, Márton Áron püspök emlékének szentelt Népemért vállalom című zeneművet a gyulafehérvári székesegyházban is bemutatta március 15-én a marosvásárhelyi Mustármag Énekegyüttes.  Papp László marosvásárhelyi lelkipásztor az előadás előtt ismertette a Csiszér László és Gyárfás Levente szerzőpáros alkotásának megértéséhez szükséges támpontokat. A szövegkönyvíró lelkész arra biztatott, hogy keressük, miből épül fel ez az „ember-katedrális”? Mit lát benne az egykori rabtárs? Mi éltette, mi táplálta ezt a szilárd jellemet, mi tartotta meg a viharokban, mint rendületlen bérci fenyőt?

A műben nem életrajzi adatokkal találkozhatunk, hanem ének, zene és kivetített képek által érzelmeket és érzéseket sikeresen megpendítve, leáshatunk a romba dőlt csíki, székely lelkiség omladékai alá, és kereshetjük a rejtőző kincset. Felfedezhető az a beomlott forrás, amely egy emberöltővel ezelőtt még bámulatos erővel és tisztán úgy tört felszínre Áron püspök alakjában, mint a Székelyföld borvíz forrásai.      

ZsM

2012 novemberében Csíkszentdomokoson, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen, 2013 februárjában Gyergyóremetén és Szovátán már bemutatták e felemelő zeneművet.

A következő előadások helyszínei és időpontjai:

  • Sepsiszentgyörgy: március 16. – szombat – este 7 órától a Szent József Templomban
  • Gyergyószentmiklós: március 17. – vasárnap – este 7 órától a Művelődési Házban
  • Marosvásárhely: március 18. – hétfő – este 7 órától a Nemzeti Színház nagytermében
  • Madéfalva: május 19. – vasárnap – este 8 órától Művelődési Házban
  • Csíkszentkirály: május 25. – szombat – este 8 órától

Műsorfüzet és Plakát

 

 

 

 

 

Fotó: Popesc Mihăiță-Critian

 

 

Cikk
2025. szeptember 29-én, hétfőn, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján tartjuk a székesegyház búcsúját. A de. 11 órakor kezdődő ünnepi szentmisére szeretettel hívom és várom Paptestvéreimet és híveimet.
Cikk
Jézus sokszor használja a mag képét tanításaiban, amikor Isten országáról beszél, kínszenvedésének előestéjén pedig önmagára alkalmazza, a búzaszemhez hasonlítja magát, melynek meg kell halnia, hogy termést hozzon (vö. Jn 12,24).
Cikk
Boldog, aki nem veszítette el a reményt (vö. Sir 14,2)