A liberalizmus a nyárspolgár világnézete. A francia forradalomból megszületett polgáré, aki nagyképű, fitogtatott tudálékossággal ránevelődött arra, hogy az élet legnagyobb és mindig égető kérdéseit is közömbösen kezelje. Nem tagadja feltétlenül a túlvilágot, de nem is törődik vele. Lehet, hogy van Isten, de a vallás szerinte magánügy, s az életet az állam is és az egyes ember is minden valláserkölcsi kötöttségtől függetlenül rendezheti be.
Legnagyobb érték szemében a független emberi ész. Az igazságokat az állapítja meg, s nem a valóság, az erkölcsöket a korlátlan szabadság szabályozza és nem isteni normák. Eredmény: polgári házasságával törvényhozás útján kikezdte, kettős normájával, nyers erotikába fulladt irodalmával, művészetével pedig teljesen szétdúlta a társadalom alapegységét, a családot; gazdasági téren hirdetett és alkalmazott szabad versenyével meghizlalta az élelmesek kis csoportját; és a technikai fejlődés szédítő fokán megszégyenítő nyomorba döntötte a túlnyomó többséget; jogi elméletével a társadalmak élére állított egy hazug, bőbeszédű, s rendesen az érdekszövetkezetek és nem a nép akaratából összeálló, tehetetlen parlamentet. Azaz megteremtette, világra hozta a bőrünk egész felületén és lelkünk legbenső mélyén is égető fájdalommal szenvedett átkos, kilátástalan mai életet.

(Világnézet és nevelés. Erdélyi Iskola, 1933-34. I. évf., 5-6. szám, részlet)

Márton Áron kezdőoldal

Márton Áron az interneten

Cikk
2025. szeptember 29-én, hétfőn, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján tartjuk a székesegyház búcsúját. A de. 11 órakor kezdődő ünnepi szentmisére szeretettel hívom és várom Paptestvéreimet és híveimet.
Cikk
Jézus sokszor használja a mag képét tanításaiban, amikor Isten országáról beszél, kínszenvedésének előestéjén pedig önmagára alkalmazza, a búzaszemhez hasonlítja magát, melynek meg kell halnia, hogy termést hozzon (vö. Jn 12,24).
Cikk
Boldog, aki nem veszítette el a reményt (vö. Sir 14,2)